Külföld
Szenátus: Alkotmányos az impeachment
Az eljárás célja a vádlott elmozdítása a hivatalából, de Donald Trumpot már „elmozdították a választók”, ezért le kell zárni azt – mondta a volt elnök ügyvédje

Hat republikánus szenátor a demokratákkal szavazott, amikor az amerikai szenátusban a Donald Trump korábbi elnök elleni alkotmányos vádeljárás megindításáról döntöttek kedden. Az Egyesült Államok kongresszusának felsőháza 56:44 arányban megszavazta, hogy az impeachment nem alkotmányellenes.
Trump ellen a demokrata képviselők lázadás szítása címén emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt mondott gyújtó hangú beszéde miatt. Az ostromban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is. Mind a vád, mind a védelem 16 órát kapott érvei ismertetésére, napi legfeljebb 8 órában.
A demokraták tegnap és ma kerültek, kerülnek sorra, Trump ügyvédei pénteken és szombaton kapnak szót. A demokrata vádlók egyébként tegnap egy videóval kezdték meg a vád ismertetését, amelyben Donald Trump január 6-i beszédéről, és a Capitolium ostromáról készült közeli felvételek követik egymást.
Trump floridai klubjában nézte végig kedden a szenátusi vitát, és dühös lett ügyvédeire, gyengének találta teljesítményüket. Az AP hírügynökséggel egy névtelenséget kérő forrás közölte, hogy Trumpot nem hagyta közömbösen a drámai videóösszeállítás, amely a Capitolium január 6-i ostromáról készült, saját ügyvédeinek szereplését viszont gyengének találta.
Ráadásul egyik fő ügyvédje, Bruce Castor megtette azt, amit Trump még mindig nem: elismerte, hogy Joe Biden nyerte meg az elnökválasztást. Erre valószínűleg azért volt szükség, mert a védelem fő érve az, hogy az alkotmány szerint az impeachment során bűnösnek talált vádlottat el kell mozdítani hivatalából, márpedig Trumpot már elmozdították a szavazók – mondta.
Ugyanakkor nagy valószínűséggel végül felmentik Trumpot, ugyanis az elítéléshez kétharmados többség kell, amihez legalább 17 republikánusnak át kellene szavaznia. Ha Trumpot végül mégis elítélik, elveszítheti a neki járó juttatásokat, és a szenátus egy utólagos szavazást tarthat arról, hogy soha többet ne indulhasson újra elnökválasztáson.
Időközben Fulton megye Georgiában hivatalosan is büntetőeljárást indított Trump ellen amiatt, hogy telefonon megpróbálta rávenni az államminiszterét Brad Raffenspergert, hogy „találjon” neki elég szavazatot a győzelemhez.
Joe Biden kormányzata egyébként lemondatna ötvenhat, Trump által jelölt államügyészt. Az amerikai kormányváltások során bevett szokás az államügyészek lecserélése. A lépés kritikát váltott ki a Demokrata Pártban is.
A Twitter tegnap bejelentette, hogy véglegesen kitiltották Donald Trumpot a közösségi oldalról.
Árnyékkampány zajlott az elnökválasztáson a Time szerint
Amikor Donald Trump arról beszélt, hogy valamiféle összeesküvés akadályozta meg a győzelmét, végül is egy kicsit igaza volt. Legalábbis a Time magazin „A 2020-as választást megmentő árnyékkampány titkos története” címmel megjelent cikke alapján. Bár egy felmérés szerint az amerikaiak 75 százaléka erőszakos megmozdulásokra számított a választás napján, ezek elmaradtak. Amikor pedig Donald Trump megpróbálta vitatni az eredményt, a nagy cégek ellene fordultak.
A szerző szerint ez a két jelenség annak köszönhető, hogy a háttérben egy „iparágakon és ideológiákon” átnyúló csoport harcolt a választási részvételt csökkentő szabályok ellen, szavazatszámlálók tömegeit verbuválta, és meggyőzött több millió embert arról, hogy szavazzanak levélben. Bár a tevékenység nagy része a „baloldalon” zajlott, rengeteg konzervatív és pártsemleges csatlakozott hozzá. A Time cikke szerint a cél a választási folyamat védelme volt „Donald Trump demokrácia elleni támadásaival szemben”.
(UT)