Árulással vádolják a dél-koreai elnököt
ĀVolt védelmi miniszterét már le is tartóztatták, és egy szöuli börtönbe szállították
ĀVolt védelmi miniszterét már le is tartóztatták, és egy szöuli börtönbe szállították
ĀBanki iratok és tanúvallomások cáfolják az elnököt
ĀA szenátusban is elindul a vita Alejandro Mayorkas politikai sorsáról
ĀBiden határozottan tagadta az ellene felhozott vádakat
ĀHa a Biden-család elleni jogi eljárások kiteljesednek, akkor nagyon is elképzelhető, hogy az amerikai elnököt még a jövőre esedékes elnökválasztás előtt „kiütik”
ĀNem volt meg a kétharmados többség a korábbi elnök elítélésére
ĀTrump ügyvédei és Ted Cruz is úgy fogalmaztak: a vád által az impeachment tárgyalásán bemutatott felvételek hatásosak voltak, de nem bizonyítják a volt elnök bűnösségét
ĀAz eljárás célja a vádlott elmozdítása a hivatalából, de Donald Trumpot már „elmozdították a választók”, ezért le kell zárni azt – mondta a volt elnök ügyvédje
ĀA volt elnök ügyvédei alkotmányellenesnek, republikánus szenátorok pedig értelmetlennek tartják az eljárást, ami akár a jövő hétre lezárulhat
ĀA szenátus ennek ellenére megszavazta az impeachment megindítását
ĀMásodjára indul impeachment eljárás a leköszönő amerikai elnök ellen
ĀTrump: A 25. kiegészítés nulla veszélyt jelent rám, de kísérteni fogja Joe Bident
ĀA leköszönés előtt álló amerikai elnök kedden úgy nyilatkozott, hogy híveihez intézett múlt szerdai beszéde teljesen helyénvaló volt
ĀElbukott az impeachment, az elnök hivatalában marad
ĀA szenátus szerdán fog szavazni Donald Trump elítéléséről vagy felmentéséről
ĀA szenátusban leszavazták a demokraták javaslatát, a voksolást az első elemzések Donald Trump és McConnell szenátor nagy győzelmeként értékelték
ĀA szenátorok inkább keresztrejtvényt fejtettek és papírrepülőt hajtogattak
ĀFolytatódik a szenátusi eljárás
ĀCsaknem 13 órai éles viták közepette, végül 53:47 arányban - a republikánus és a demokrata pártiak szenátusi arányában - megszavazták a tárgyalás eljárási szabályait
ĀAz amerikai elnök boszorkányüldözésnek nevezte az ellene zajló alkotmányos felmentési eljárást
ĀA szenátus kedden kezdi tárgyalni az elnök alkotmányos felelősségre vonási eljárását
ĀAz amerikai elnök védelmét ellátó jogászcsoport álláspontja szerint az eljárás beavatkozást jelent az idei választásokba, és durva támadást intéz az amerikai polgárok szabad választáshoz fűződő joga ellen
ĀA hírügynökségek szerint nem valószínű, hogy a republikánus többségű testületben meglegyen a kétharmados szavazati arány az elnök elmozdítása mellett
ĀJeff Van Drew demokrata párti képviselő nemcsak az impeachment ellen szavazott, de csatlakozott is a republikánusokhoz
Ā„Pelosi érzi, hogy a hamis impeachment-kacsája olyan szánalmas, hogy fél ezt előterjeszteni a szenátusnak, amely kitűzheti a dátumot és ezt az egész csalást megszüntetheti!”
ĀMegszavazta a demokrata többségű képviselőház az impeachment vádpontjait
ĀA képviselőházban előterjesztett ügy átkozottul gyönge lábakon áll, mindannyian tudjuk, hogyan fog végződni - mondta az amerikai szenátus republikánus frakciójának vezetője