Külföld
„A magyar kormány védi az európai kultúrát”
Újabb három, migráns háttérrel rendelkező gyanúsítottat fogtak el a szilveszteri bécsi zavargásokkal összefüggésben

A dokumentum szerint a német médiában ritkán számolnak be objektíven a magyarországi történésekről, egyes pártokon belül pedig divattá vált a budapesti kormány bírálata. Magyarország a kezdetektől fogva ellenezte a szabályozatlan tömeges bevándorlást, így védve Európa keresztény hagyományait és a családokat – írták, hozzátéve: nem muszáj mindenkinek osztania ezeket a nézeteket, de elvárható, hogy tiszteletben tartsák a magyar kormány döntését. Magyarországnak sok barátja van Németországban, akiknek össze kell fogniuk azért, hogy meghallják a hangjukat – áll a közleményben.
Újabb három gyanúsítottat fogtak el az osztrák rendőrök a szilveszter éjjel Bécsben történt zavargásokkal összefüggésben – írta meg a Kronen Zeitung. Az osztrák főváros zömmel bevándorlók lakta Favoriten negyedében szilveszterkor zavargók többek között felgyújtottak egy rendőrautót, valamint Allah akbar kiáltások közepette petárdával dobálták meg a rendőröket. Akkor kilenc embert állítottak elő, többségében bevándorlókat. A most őrizetbe vett három személy között egy szír férfi, valamint két osztrák állampolgár van, akik szintén migrációs háttérrel rendelkeznek.
Az Európai Bizottság tegnapi döntése értelmében az EU további 3,5 millió euróval (mintegy 1,2 milliárd forinttal) támogatja Bosznia-Hercegovinát a bevándorlók számára biztosított humanitárius segítségnyújtással összefüggő kiadásainak fedezésére. A támogatással a tél beálltával megfelelő szálláshely nélkül maradó mintegy 1700 menekült és migráns ellátásán akarnak segíteni. A Lipa menekülttábor lakóinak egy csoportja vasárnap tüntetést szervezett az ott uralkodó körülmények miatt, és az unió segítségét követelték.
Karanténba került a spanyol Open Arms civil mentőhajó legénysége, miután hétfőn 265 migránst vittek a szicíliai Porto Empedocle kikötőjébe – írta a Der Standard. Az olasz hatóságok megtiltották a hajónak, hogy a közeljövőben elhagyja a kikötőt.