Külföld

Donald Tusk ellent mond önmagának

Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke 2018-ban még azt hangsúlyozta, hogy Lengyelország az Európai Unió költségvetéséből történő finanszírozásának a jogállamiságtól való függővé tétele kockázatos lépés és rossz irányba mutat, most azonban már máshogy vélekedik - mutatott rá Facebook-bejegyzésében Novák Katalin, a Fidesz alelnöke.

Donald Tusk ellent mond önmagának
Donald Tusk két éve éppen az ellenkezőjét mondta az uniós pénzek feltételekhez kötéséről, mint most
Fotó: AFP/Denis LOVROVIC

„Nemcsak azért, mert nem szeretném, ha Lengyelországot megbüntetnék, hanem azért is, mert Európának nem lenne jó ezt a két rendszert összekeverni” - mondta Tusk. Majd hozzátette, „azokat a pénzeket, amelyeket a költségvetésben különféle célokra szánunk, nem szabad tisztán politikai kritériumoknak alávetni”.

Objektum doboz

Ennek ellenére a magyar és lengyel vétó bejelentése után Tusk azt írta: aki ellenzi a jogállamiság elvét, az Európa ellen beszél.

Kiemelte: erről világos álláspontot vár az EPP összes pártjától. Az alapvető értékek ellenzőit a továbbiakban senki sem védheti meg - tette hozzá.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom