Külföld

Trump: A republikánusokra leadott voks az amerikai álomra adott voks

A republikánusokra leadott voks az amerikai álomra adott voks - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az észak-karolinai Fayetteville-ben, négy tagállamot érintő kampánykörútjának első állomásán hétfőn. „Kedden győzni fogunk ebben az államban is” - mondta Trump, hozzátéve: „a korábbinál is nagyobb győzelmet fogunk aratni”.

Trump: A republikánusokra leadott voks az amerikai álomra adott voks
Donald Trump amerikai elnök kampánykörútja állomásán az észak-karolinai Fayetteville-ben
Fotó: AFP/Anadolu/Eva Marie Uzcategu

Újraválasztása esetére további adócsökkentéseket, a rendőrség és a katonaság támogatását, a fegyvertartást biztosító alkotmány-kiegészítés és a vallásgyakorlás szabadságának védelmét ígért „Életpárti vagyok” - hangoztatta, amire a jelenlévők ovációban törtek ki.

Az elnök ostorozta a vetélytársa, Joe Biden demokrata párti elnökjelölt előnyét mutató közvéleménykutatásokat, és Joe Bident és fiát, a  feltételezett korrupciós ügyekbe keveredett Hunter Bident. Az ifjabb Bidenről azt mondta: olyan, mint „egy porszívó, járja a világot, megy az apja után és felszedegeti a morzsákat”.

Trump lejátszott egy rövid videót is, amely  - mint hangoztatta - összeállítás volt Joe Biden szótévesztéseiről, vagy arról, hogyan vesztette el beszéd közben a fonalat és zavarodott bele a mondandójába.

Kilátásba helyezte, hogy pert indít, amennyiben Pennsylvaniában a választások után három nappal beérkezett levélszavazatokat is be akarják számolni az érvényes voksok közé. Ebben a tagállamban a helyi alkotmánybíróság döntése tette lehetővé ezeknek a levélszavazatoknak a figyelembe vételét.

Kapcsolódó írásaink

Az amerikai elnökválasztás háttere

ĀA teljes képviselőház, a szenátusi helyek harmada és az Egyesült Államok feje: mindezekről döntenek holnap az észak-amerikai országban, lapunk pedig összeszedett néhány adatot, hogyan teszik ezt