Külföld

Kósa Ádám: Elfogadhatatlan a Dobrev-jelentés

 Elfogadhatatlannak nevezte a Dobrev Klára (DK) európai parlamenti (EP-) alelnök által az euróövezet 2020-as foglalkoztatási és szociális politikájáról készített jelentést csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Kósa Ádám fideszes EP-képviselő.

Kósa Ádám: Elfogadhatatlan a Dobrev-jelentés
Kósa Ádám: Elfogadhatatlan a Dobrev Klára által az euróövezet 2020-as foglalkoztatási és szociális politikájáról készített jelentés
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Szerinte felelős politikus nem készít úgy jelentést az eurózóna helyzetéről, hogy hazája nem tagja ennek a csoportnak, ahogy azt sem szavazza meg, hogy az unió tagállami hatásköröket vonjon el, márpedig a minimálbér megállapítása ilyen ügy.
Hozzátette: Magyarországon kiválóan működik a minimálbér meghatározásának rendszere.

Kósa Ádám jelezte: elutasítják a jelentés azon felvetését is, amely a progresszív adózás bevezetéséről szól.

Ezt azzal indokolta, hogy ez a Magyarországon bevált egykulcsos rendszer helyett olyan szisztémát hozna be, amelyben „azok az emberek nem fognak adót fizetni, akik egyébként megtehetnék”.

Emlékeztetett: a Fidesz képviselői kezdetektől fogva ellenezték ezt a dokumentumot, amelyet a szerdai távszavazáson el is utasítottak, mivel kiállnak az önálló adópolitika, a munkahelyteremtés, a felelős költségvetési politika mellett.

A magyar emberek számára ilyen formában elfogadhatatlan a jelentés, mert tele van olyan ígéretekkel, amelyek mögött nincsen költségvetési fedezet, „sem hazánkban, sem az Európai Unió más tagállamaiban” - érvelt a politikus.

Hangsúlyozta: 2008-2009-ben „a felelőtlen gyurcsányi politika ígérethalmazai miatt ment csődbe Magyarország”, most pedig a volt miniszterelnök felesége „telepakolta ezt a jelentést olyan ígéretekkel, amik mögött nincsen fedezet”.

Jelezte: elutasítják a szociálispolitika és az alkotmányjogi kérdésnek számító jogállamiság témájának összekapcsolását.

Kifogásként említette azt is, hogy a jelentés nem javaslatot tesz, hanem kijelentő módban állapít meg tennivalókat.

Ilyen jelentést ilyen formában felelős politikus nem fogadhat el - jelentette ki Kósa Ádám.

A Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportja az ügy kapcsán közleményt adott ki, amely emlékeztet, hogy az EP szerdán Az euróövezet 2020. évi szakpolitikái címmel tartott plenáris vitát.

„A megnevezéssel ellentétben az EP napirendjén szereplő jelentések nem csupán az eurót használó országok, hanem az európai unió valamennyi tagállamának gazdaságpolitikáját, illetve foglalkoztatási és szociális politikáját érintették” - mutatott rá a Fidesz-KDNP, hozzátéve, hogy európai parlamenti képviselői a jelentések végszavazásakor határozottan kiállnak a Magyarországon már sikeresen működő formula: az adócsökkentés, munkahelyteremtés, stabil költségvetés és a családtámogatás rendszere mellett.

„Párhuzamosan tárgyalták az Európai Parlament Gazdasági és Monetáris Bizottságában (ECON) és a Foglalkoztatási és Szociális Bizottságában (EMPL) az euróövezet 2020. évi gazdaságpolitikájával, illetve foglalkoztatási és szociális politikájával foglalkozó előterjesztéseket. Az európai és a magyar baloldal mind a két jelentésbe felelőtlen és veszélyes gazdaságpolitikai elképzeléseket próbált beleerőszakolni” - emlékeztet a kommüniké.

Győri Enikő, aki a gazdaságpolitikai jelentés esetében az Európai Néppárt felelőse volt, felszólalásában emlékeztetett arra, hogy felelős döntéshozóként először biztosítani kell a megfelelő gazdasági teljesítmény feltételeit: „Ehhez a munkához iránytű a magyar elnökség alatt kialakított európai szemeszter, amelyet a válságok hatékony megelőzésére és kezelésére hoztunk létre, és amely segít elérni az olyan ambiciózus célokat, mint a digitális átállás vagy a klímavédelem. Ezáltal erősödik a versenyképességünk, s túl tudunk jutni a mostani járvány okozta válságon. Mindezzel szemben rendkívül veszélyes a költségvetési fegyelem baloldal által javasolt felrúgása. A felelőtlen gazdaságpolitika egyrészt csökkentené a tagállamok mozgásterét, másrészt olyan hosszútávú, negatív következményekhez vezethetne, mint a munkanélküliség emelkedése és a jövő nemzedékeinek eladósítása. Magyarország a kommunizmus, illetve a szocialista-liberális kormányok alatt ezt már megtapasztalta, ezért a leghatározottabban elutasítja ezt a megközelítést”.

Kósa Ádám, a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság fideszes tagja arra figyelmeztetett, hogy Dobrev Klára előterjesztése olyan veszélyes óhajgyűjtemény, ami radikális adóemelésekhez, eladósodáshoz, elbocsátásokhoz és így a munkanélküliség növekedéséhez vezet.

„A Fidesz-KDNP megvédi a magyar embereket a 2009-es válságot megelőző gyurcsányi úttól. Magyarország biztosítja a tisztességes minimálbért, amelynek összege 2010 óta folyamatosan nőtt és meghaladja a nettó átlagkereset 60 százalékát. Nagyon fontos, hogy a minimálbért minden országban a nemzeti hagyományokkal összhangban kell megállapítani, tiszteletben tartva a nemzeti szintű szociális partnerek autonómiáját és a jól működő kollektív tárgyalási modelleket” - emeli ki a közlemény.

„A Dobrev-jelentés újabb durva támadást intéz a magyar emberek közös érdekei, a magyar nemzeti érdekek ellen azzal, hogy olyan rendszer kialakítására tesz javaslatot, amelyik a politikai zsarolást teszi lehetővé Magyarországgal szemben. Minden ilyen törekvéssel szemben megvédjük a magyar embereket!”- jelentette ki Bocskor Andrea, EP-képviselő.

„Az előterjesztés számos ponton a tagállamok hatáskörét érintő kérdésekbe avatkozik be és olyan demagóg ötleteket fogalmaz meg, amelyeket a magyar emberek védelmében elutasítottam”- mondta Bocskor Andrea. A bukott magyar baloldal az európai testvérpártjaikkal karöltve régről ismert és negatív következményekkel fenyegető elgondolásokat erőltetett bele a foglalkoztatási jelentésbe. Ezek az ötletek radikális adóemelésekhez, a kis- és közepes vállalkozások ellehetetlenüléséhez, munkahelyek megszűnéséhez, elbocsátásokhoz, a munkanélküliség növekedéséhez vezetnek.

”A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja határozottan elutasítja a baloldal felelőtlen gazdaságpolitikai, foglalkoztatáspolitikai és szociális ötleteit, amelyek a múltban már Európa-szerte komoly válságokhoz vezettek. Elutasítjuk az adóemelést és a kis- és középvállalkozások tönkretételét. A képviselőcsoport az adócsökkentés, a munkahelyteremtés, a stabil költségvetés és a családtámogatás rendszere mellett állt ki a jelentések végszavazásakor„ - zárul a közlemény.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom