Külföld
Tízezrek tüntettek Minszkben Lukasenka ellen

Mivel a biztonsági erők több metróállomást is lezártak, ezért az embertömegek gyalogosan keltek útra a békés tüntetésre. A rendőrség hangosbemondókkal figyelmeztette az embereket, hogy ne vegyenek részt a hatóságilag nem engedélyezett megmozduláson. A tüntetést követően egy szabadság menetet is akarnak tartani egy új Fehéroroszországért. Múlt vasárnap százezrek vonultak fel a hatodik mandátumát vitatott körülmények között elnyert Lukasenka ellen.
„A tömegrendezvények megtartása illegális, a résztvevőket felelősségre vonják” - közölte a belügyminisztérium. Ivan Kubrakov, a minszki rendőrség vezérőrnagya videóüzenetben provokációra figyelmeztetett és felszólított mindenkit, hogy maradjon távol a Függetlenség terétől. Lukasenka, aki ismételten az állítja, hogy külföldről próbálnak forradalmat szítani Fehéroroszországban, azzal fenyegetőzött, hogy kemény kézzel fellép a nyugalom helyreállítása érdekében.
A védelmi minisztérium vasárnap közleményben tudatta, hogy mostantól a hadsereg látja el az emlékművek védelmét. A tárca leszögezte, hogy az emlékművek térségében történő esetleges rendbontások és zavargások esetén a tüntetők már nem a városi rendőrséggel, hanem a hadsereggel kerülnek szembe.
Az elnök élesen bírálta a tüntetők egyházi támogatását és szankciókat helyezett kilátásba. „Felekezeteink álláspontja meglep” - mondta Lukasenka szombaton. Az elnöki hivatal honlapján megjelent beszédében hangsúlyozta, hogy a papoknak nem szabadna az ellenzékiek nevében felszólalniuk. Hozzátette, hogy az állam mindezt nem fogja félvállról venni, az érintetteknek pedig szégyellni kell magukat. Lukasenka szerint a politikának semmi keresnivalója a templomokban.
Különösen a katolikus egyház állt ki a választási csalás és a rendőrségi brutalitás ellen tiltakozók mellett. Mindemellett minden felekezet erőszakmentességet és országos párbeszédet sürgetett. A 9,5 millió fehérorosz többsége ortodox vallású, csak mintegy 15 százalékuk katolikus.
Szvjatlana Cihanouszkaja Litvániába menekült fehérorosz ellenzéki elnökjelölt vasárnap köszönetet mondott a balti ország támogatásáért. „Litvániában teljességgel biztonságban érzem magam” - hangoztatta a BNS helyi hírügynökségnek adott interjújában.
„A litvánok jóindulatát és segítőkészségét látom a fehérorosz nép számára” - mondta. „Itt vagyok és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy hasznára legyek az embereknek és segítsek egy új, tisztességes és átlátható választás megtartásáért folytatott harcukban” - tette hozzá.
Cihanouszkaja hangsúlyozta: nem várható, hogy egyhamar véget érjenek a tömegtüntetések. „Az emberek felocsúdtak és nincsenek többé abban a helyzetben, hogy együtt éljenek egy kormányzattal, amelyet nem fogadnak el” - mondta. Hozzáfűzte, hogy az emberek nem tudják megbocsátani a minszki vezetésnek az erőszakot az ország lakói ellen. Cihanouszkaja a vasárnap közzétett interjúban egyben kijelentette, hogy a fehérorosz nép jogaiért folytatott harc szimbólumává vált és „nemzeti vezetőként” jellemezné magát.
A balti államokban élőláncot alkottak, szolidaritást vállalva a minszki tüntetőkkel
A három balti államban, Észtországban, Litvániában és Lettországban emberek alkottak élőláncot szolidaritásból a Szabadság Útja nevű fehérorosz tüntetés résztvevőivel. A gesztus a Balti Út évfordulóját jelölte. 1989. augusztus 23-án ugyanis mintegy kétmillió ember alkotott élőláncot a három balti országban.
Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke üdvözölte a rendezvényt. "Támogatom őket és mindig is kiállok a szabad választásokért és a nép akaratának érvényesüléséért" - hangsúlyozta Jourová.
Egils Levits lett elnök is a Szabadságot Fehéroroszországnak szolidaritási lánc résztvevői között volt Rigában hivatalos Twitter-oldala szerint.
Linas Linkevicius litván külügyminiszter szerint hazájában az élőlánc Vilniustól a 40 kilométerre lévő határig terjed.
Az ellenzék szerint Lukasenka csalt a választáson, és így sikerült a hivatalos adatok szerint a voksok több mint 80 százalékát megszereznie. Cihanouszkaja magát látja a vitatott elnökválasztás igazi győzteseként, bár a hivatalos adatok szerint a szavazatok 10,12 százalékát kapta.
A szavazás után tömegtüntetések kezdődtek országszerte. Az első napokban több ezer demonstrálót vettek őrizetbe, halálos áldozatok is voltak. Tüntetőkön kívül a rendvédelmi szervek többtucatnyi tagja is megsérült.
Lavrov: A fehéroroszoknak maguknak kell megoldani belső válságukat
A fehérorosz nép képes önállóan megoldani a hazájában kialakult helyzetet, a legfontosabb a rendzavarások külső provokálásának megakadályozása - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap egy ifjúsági fórumon Szolnyecsnogorszkban.
„Nagyon egyszerű az álláspontunk: ez (a válság) Fehéroroszország belügye. A fehéroroszok bölcs népként képesek megoldani ezt a helyzetet. A lényeg az, hogy ne provokáljanak kívülről rendbontást” - hangoztatta. Lavrov közölte: Moszkva nem fog ellenezni semmilyen döntést, amelyet a fehérorosz vezetés hoz a lakossággal folytatott párbeszéd ügyében és „nagyon perspektivikusnak” nevezte Aljakszandr Lukasenka elnöknek a kezdeményezését a párbeszédre az alkotmány reformjáról. Mint mondta, Oroszország hasznossá akarja tenni magát a „testvéri” ország számára. Úgy vélekedett, hogy a helyzet a normalizálódás jegyeit mutatja, de van, aki továbbra is az erőszakos hatalomátvétel „ukrán forgatókönyvét' akarja megvalósítani.
Az orosz diplomácia vezetője emlékeztetett arra, hogy a nyugati közvetítés 2014-ben Ukrajnában nem járt eredménnyel, és hogy az ellenzék annak ellenére is félresöpörte az elnökkel a belpolitikai válság békés rendezéséről megkötött megállapodást, hogy annak végrehajtását a német, a francia és a lengyel külügyminiszter aláírása is szavatolta.
Kitért az Európai Biztonsági Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) arra az érvére, hogy azért nem küldött megfigyelőket a fehérorosz elnökválasztásra, mert későn kapta meg meghívót. Emlékeztetett arra, hogy Oroszország 2007 óta kezdeményezi az EBESZ megfigyelési működésének konkrét szabályozását, de mindeddig elutasításban részesült. A szervezetben emiatt nincs konkrét szabály a meghívás határidejére sem - tette hozzá.
Az ellenzéki koordinációs tanácsról megjegyezte, hogy Moszkvának kérdései vannak megalakulásával kapcsolatban, és hogy a testületnek több olyan tagja van, aki negatívan viszonyul az orosz-fehérorosz Szövetségi Államhoz.
Kifogásolta, hogy Szvjatlana Cihanouszkaja a honlapján ”nyíltan provokatív elemeket tartalmazó programot„ tett közzé, amely rövidesen eltűnt. Ez egyebek között szorgalmazta Fehéroroszországnak az Eurázsiai Gazdasági Unióból és Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéből, valamint a Szövetségi Államból való kilépését, illetve perspektivikusan az EU-ba és a NATO-ba való belépést és az orosz nyelvnek a kiszorítását.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az Oroszországgal közös szervezetekből való kilépés kizárólag fehérorosz nyelven szerepelt a törölt szövegben. Emlékeztetett arra, hogy Cihanouszkajának a választási kampány idején nem volt politikai programja.
Az orosz diplomácia vezetője azzal vádolta meg az Egyesült Államokat és az EU-t, hogy megpróbálja ”elszakítani„ Oroszországtól a Független Államok Közösségének (FÁK) tagjait.