Külföld
Tóth Edina: Az EU-nak a lehető legmagasabb szintű egészségvédelemre kell törekedni

Stella Kyriakides uniós biztos kiemelte, hogy a globális koronavírus-járvány kapcsán az EU mindent megtesz azért, hogy a kialakuló válság kapcsán mindenben segítse a tagállamok egészségvédelmi küzdelmét. A biztos szerint az egységes fellépés életbevágó, a reagálási mechanizmust pedig meg kell erősíteni. Az EU nagyobb szerepvállalása érdekében a Bizottság azt fogja javasolni, hogy az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központot (ECDC) erősítsék meg és a feladatait bővítsék ki a hatékonyabb fellépés érdekében. Ezzel együtt az Európai Gyógyszerügynökséget is meg kell erősíteni, hogy koordinálni tudja a tagállamok fellépését és elkerülhessük a gyógyszerhiányt.
Tóth Edina plenáris felszólalásában kiemelte: „ellentétben a magyar baloldal javaslatával nem európai egészségügyi minimum-szolgáltatásra van szükség, hanem az Unió polgárainak maximális egészségvédelmére”. Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő javaslatát ezért az Európai Néppárt képviselői, s annak tagjaként a Fidesz-KDNP képviselői nem támogatták. Tóth Edina emlékeztetett: a Fidesz kormányzása óta sorra újulnak meg a vidéki és budapesti kórházak, Magyarország Kormánya 770 milliárd forinttal fordított többet az egészségügyre, dupláját egészségügyi bérekre, átfogó béremelési programot hajtott végre az ápolók számára, és az orvosok átlagos bére két-háromszorosára növekedett.
A fideszes politikus szerint a társadalmi, demográfiai és járványkezeléssel összefüggő problémák következtében a tagállamok ugyanolyan egészségfejlesztési és népegészségügyi kihívásokkal szembesülnek. Ezért az EU a közös fellépést, a közösségi innovációs programok támogatását és a vakcinafejlesztés támogatását tartja a megoldás hatékony módjának. A Fidesz-KDNP képviselői ezért is támogatták az állásfoglalási indítványt, hiszen a feltételek folyamatos alakulása következtében az egészségügyi stratégiának állandóan meg kell újulnia, alkalmazkodva a megváltozott körülményekhez
Tóth Edina szerint ki kell mondani, hogy az Unió a kezdeti időszakban nem tudott eléggé hatékonyan fellépni és segíteni a koronavírus elleni védekezésben. Ehelyett az állami szerepvállalás, a nemzetállamok és az országok közötti regionális együttműködések bizonyultak hatékonynak. „Kérem ezért a Bizottságot, hogy uniós szinten koordinálja az egészségügyi rendszerek hatékonyságának, hozzáférhetőségének és stabilitásának javítására irányuló erőfeszítéseket” - zárta hozzászólását a fideszes EP-képviselő.