Külföld

Szijjártó: Szurkolunk azért, hogy a jelenlegi kormány maradjon Szerbiában

Szerbiában a hétvégén parlamenti választásra kerül sor, és mi szurkolunk azért, hogy a jelenlegi kormánykoalíció folytathassa - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Belgrádba tartó útja során.

Szijjártó: Szurkolunk azért, hogy a jelenlegi kormány maradjon Szerbiában
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A külügyminiszter Facebook-videójában részletezte, hogy ennek több oka is van. Egyrészt ennek a kormánykoalíciónak tagja a vajdasági magyarokat képviselő párt, másrészt ezzel kormánnyal sikerült elérni, hogy Magyarország és Szerbia között történelmi megbékélés történjen.

Objektum doboz

Magyarország és Szerbia között soha nem volt olyan jó a kapcsolat, mint jelenleg. A világjárvány idején ez az együttműködés még szorosabbá vált, sok segítséget nyújtott egymásnak a két ország - mondta.

„Minél jobb Szerbiának, annál jobb a vajdasági magyaroknak, tehát annál jobb nekünk is” - magyarázta Szijjártó Péter.


A Vajdaság Szerbia és Magyarország közös sikertörténete

A Vajdaság egy különleges sikertörténet, Szerbia és Magyarország közös sikertörténete, és minél jobban megy a Vajdaságnak, az annál jobb a magyaroknak és annál jobb a szerbeknek is - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bácsfeketehegyen, ahol a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának keretében létrehozott fagyasztottzöldség-feldolgozó üzemet adta át.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy 2010 óta minden évben új rekordra emelkedett a két ország közötti kereskedelmi forgalom, amely tavaly már több mint 2,5 milliárd eurót ért el.

2016-ban megindult a vajdasági gazdaságfejlesztési program is; amelyről azt mondta, „mindeddig a Vajdaságban 13 ezer vállalkozót, céget, gazdát, termelőt támogattunk 47,5 milliárd forintnyi magyar költségvetési támogatással, amelyekből összesen 93 milliárd forintnyi beruházás jött létre a Vajdaság területén”. Hozzátette: ezzel megerősödött a magyar közösség gazdasági helyzete.

Szijjártó Péter célnak nevezte, hogy a jövőben is a lehető legtöbb vajdasági vállalkozóhoz és gazdához eljusson ez a támogatási program.

Objektum doboz

„Kicsiben kezdtük, kicsiben és kicsikkel. A kisvállalkozásoknak, a kis területen gazdálkodóknak adtunk először segítséget. Azonban ez a segítség csak akkor lehet hosszú távon is hatékony, ha a pénzügyi támogatáson túl azt is biztosítani tudjuk, hogy lesznek olyan vállalatok, akik folyamatosan megvásárolják ezen kisvállalkozások és gazdálkodók által előállított termékeket, terményeket. Ezért léptünk tovább, és ezért kezdtük el a közepes és nagyvállalatokat is támogatni” - közölte.

Több mint száz nagyvállalatot támogatott a magyar kormány a vajdasági gazdaságfejlesztési program keretében, amivel 700 új munkahely jött létre.

A most kibővített Aretol Kft. Szerbia legjelentősebb vállalata a fagyasztott zöldségek és gyümölcsök piacán, és a közép-európai piacon is jelentős szerepre törekszik.

„Ennek a 2,7 milliárd forintos beruházásnak a sikerét mutatja az is, hogy létrejön 80 újabb munkahely, és 152 kisgazdálkodó kisvállalkozás termékei, terményei kerülnek itt felhasználásra. Ehhez a 2,7 milliárd forintos beruházáshoz Magyarország kormánya másfélmilliárd forintos támogatást biztosított” - emelte ki Szijjártó Péter.

A miniszter hangsúlyozta azt is, hogy a vajdasági magyar közösség megerősödése egyaránt hozzájárul Szerbia, Magyarország és az egész magyar nemzet erősebbé válásához. A közösség helybenmaradását és szülőföldön megerősödését szavai szerint a magyar kormány a gazdaságfejlesztési programokkal tudja biztosítani, ezért folytatja azokat.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte, hogy az Aretol Kft. az utolsó támogatott nagyberuházás, és ezzel a gazdaságfejlesztési program ezen szakasza lezárult. Köszönetet mondott a magyar kormánynak azért az erkölcsi, anyagi, pénzbeli támogatásért, amelyet az elmúlt években a gazdaságfejlesztési program megvalósítása érdekében kaptak a vajdasági magyarok.

2022-re elkészül a Szeged-Szabadka vasútvonal


A járvány legyőzése után a gazdasági védekezés időszaka következik, és ezt sikertörténetek fogják jellemezni, amelyek az infrastrukturális fejlesztésekre és beruházásokra is vonatkoznak, ebbe kapcsolódik bele a Szeged-Szabadka vasútvonal felújítása, és annak 2022-es megnyitása - hangsúlyozta a magyar határhoz közeli Palicson Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.

A vasútvonal felújításával a két város és a két térség közelebb kerül egymáshoz, és az együttműködés még élőbbé válik - tette hozzá.

Szeged és Szabadka között 2015 novemberében szűnt meg a vasúti forgalom teljesen, előtte már két hónapja szünetelt az utazás a magyar határon az illegális bevándorlók ellen felhúzott műszaki határzár felállítása miatt.

Emellett köszönetet mondott azokért a lépésekért, amelyeket Budapest a koronavírus-járvány idején Szerbiáért és a vajdasági magyarokért tett, „ez mind annak a nemzetpolitikának a része, amit 10 éve közösen építünk, és aminek az elsődleges haszonélvezői mi vagyunk” - zárta szavait a politikus.

A vajdasági gazdaságfejlesztési program első, 2016-2018-as szakaszára kezdetben a magyar kormány 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelte a keretösszeget. A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezték, a cél a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, illetve a folyamat visszafordítása volt. A gazdaságfejlesztési program második szakasza tavaly indult, ebben az idegenforgalom is kiemelt helyet kapott.

Kapcsolódó írásaink