Külföld

A közép-európai népek csak összefogással tudnak megkapaszkodni

A közép-európai népek egyre inkább felismerik, hogy csak összefogással, egymás segítségében bízva tudnak megkapaszkodni, és így tudnak majd a 21. század történelmi kihívásaira közösen válaszolni - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Horvátországban, a pulai haditengerészeti temetőben, az első világháborúban hősi halált halt magyar tengerészek emléknapján.

A közép-európai népek csak összefogással tudnak megkapaszkodni
Potápi Árpád János
Fotó: MH

Ünnepi beszédében emlékeztetett, hogy mai Petőfi híd lábánál korábban állt egy magyar tengerészeti emlékmű Budapesten, amely emlékmű a fiumei tornyot formázta. Ennél az emlékműnél tudtak évről évre megemlékezni a magyar katonák azokra a haditengerészekre, akik az első világháborúban, vagy azt megelőző időszakban áldozták életüket a hazáért.

Mint mondta, ezt az emlékművet a kommunista hatalom lebontotta, és így nem volt hol fejet hajtani a következő évtizedekben.

„2017 óta tudunk újra emlékezni, mert van egy olyan hely - a horvát barátainknak köszönhetően - ahol ezt meg tudjuk tenni” - hangsúlyozta.

Kiemelte: ma emlékeznek a Szent István csatahajó elsüllyedésnek napjára is, az Osztrák-Magyar Monarchia talán leggrandiózusabb építményére, amelyet hasonlóan más nagy hajókhoz abban az időben, elsülyeszthetetlennek ítéltek meg.

„Emlékezünk nem csak azokra a tengerészekre, akik nemzetiségüktől függetlenül ezen a csatahajón szolgáltak, hanem emlékezünk arra a 27 ezer magyar tengerészre is, akik az első világháborúban Magyarországot illetve a monarchia seregét szolgálták” - tette hozzá.

Amikor nemzeti összetartozás napjáról és trianoni békediktátumról beszélünk, akkor tudni kell azt is, hogy ezzel nem csak Magyarország területe csökkent, hanem megszűnt egy közös országnak, egy közös államnak a léte is - mondta hozzátéve, hogy a magyarok és horvátok ezt megelőzően több mint nyolcszáz éven keresztül éltek együtt.

„A két ország történelme közös volt, és olyan közös történelmi személyeink voltak, mint a Berényiek, a Batthyányak, a Nádasdyak, a Subicsok, a Frangepánok vagy a Zrínyiek, aki nem csak Horvátországot védték, hanem egyúttal Magyarországot is” - magyarázta.

Úgy vélte: a 20. század bár veszteség volt, közösen azért kell tenni, hogy a 21. század nyertes évszázad legyen. Egymás segítve, egymással összefogva, a nemzeti identitást megőrizve kell közösen közép-európainak, európaiaknak lenni, hiszen a történelmi kihívásokat csak összefogással lehet leküzdeni - fogalmazott.

A Szent István csatahajó elsüllyedésének 90. évfordulóján, 2008 októberében magyar búvárok emléktáblát helyeztek el a csatahajó maradványainál. A magyar ipar- és hadtörténet kiemelkedő alkotása a nyílt tengeren, 65 méter mélyen, fedélzetével lefelé fordulva fekszik a hullámsírban. Felkutatására több expedíció is indult, roncsait az 1970-es években jugoszláv búvárok derítették fel. Az utóbbi több mint két évtizedben a hajóroncsot magyar búvárok több alkalommal (1994, 2008) is átkutatták, de állapota és a kiemelés költségei miatt alig van rá remény, hogy valaha is a felszínre kerüljön. A hajó elsüllyesztésénél 89 magyar tengerész vesztette életét a hullámsírban.

Az emléktábla felállítását tizenhárom évvel ezelőtt helyi magyarok kezdeményezték. Az Országgyűlés 2017-ben június 10-ét a magyar hősi halott haditengerészek emléknapjává nevezte ki, és kötelezte a kormányt, hogy állítson emlékművet a pulai haditengerészeti temetőben. Ez emléktáblát még abban az évben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes avatta fel.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom