Külföld

Novák Katalin durcás kisgyerekhez hasonlította Donald Tuskot

A Die Welt című konzervatív német lap „Kívánjuk, hogy Németországban a CDU és a CSU egyedül is kormányozhasson” címmel interjút közölt a hírportálján hétfőn Novák Katalin Fidesz-alelnökkel, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárával, aki Donald Tuskot durcás kisgyerekhez hasonlította.

Novák Katalin durcás kisgyerekhez hasonlította Donald Tuskot
Novák Katalin: Donald Tusk lengyel belpolitikai játszmákhoz is felhasználja EPP-elnöki tisztségét, de mi nem akarunk a játszótársa lenni
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Azzal kapcsolatban, hogy az EPP lengyel elnöke, Donald Tusk egy vírushoz hasonlította Orbán Viktor magyar kormányfőt, elmondta, hogy háromgyermekes anyaként volt alkalma átélni kisgyermekek dackorszakát. A gyerekek „durcásak lesznek, ha nem azt játsszuk, amit akarnak”, ilyen esetekben „férjemmel gyakran becsuktuk az ajtót  és hagytuk, hogy kitombolják magukat” - mondta.

Hozzátette: Donald Tusk lengyel belpolitikai játszmákhoz is felhasználja EPP-elnöki tisztségét, „de mi nem akarunk a játszótársa lenni”, vírusként jellemezni egy embert vagy egy pártot egy világjárvány közepette pedig „komolytalan és ízléstelen”, és „nem méltó egy politikushoz”.

A politikus az Európai Parlamentnek a magyarországi szükségállapot időkorlát nélküli meghosszabbításával is kapcsolatos, az Európai Néppárt (EPP) közreműködésével készített április 17-i állásfoglalására vonatkozó kérdésre kijelentette: „káros és szomorú” a dokumentum elfogadása, mert „a valóságnak ellentmondó állásfoglalások” gyengítik, és nem erősítik az EPP-t.

Egyesek az állásfoglalás ellen szavaztak, mások tartózkodtak, egyesek pedig „ismerethiány” miatt megszavazták. Azonban az Európai Bizottság legutóbbi állásfoglalása szerint nincs jogsértő elem a magyarországi veszélyhelyzeti törvényben, ami jól mutatja, „mennyire abszurd a Magyarország elleni kampány” - tette hozzá.

„Ezekben a nehéz időkben miért nem dolgozunk inkább azért, hogy kialakuljon egy közös elképzelés Európában arról, hogy miként tudunk a jövőben másként élni és politizálni?” - válaszolt Novák Katalin arra a felvetésre, hogy éles bírálatot fogalmazott meg a német kormány is mások mellett Heiko Maas külügyminiszter és Michael Roth, a tárca európai ügyekért felelős államminisztere révén.

Hozzátette: „nekünk mindig fontos a jó viszony Németországgal”, de „attól tartok, hogy Maas, és főleg Roth, aki elfogadhatatlan kijelentésekre ragadtatta magát Magyarországgal kapcsolatban”, kevésbé kormánypolitikát, sokkal inkább „balliberális pártpolitikát” művel.

A demokrácia és a jogállamiság „magától értetődő elv számunkra”, és ebben nincs is nézeteltérés, az „alaptalan vádaskodást” viszont „nem tudjuk elfogadni” - mondta Novák Katalin.

Kifejtette, hogy a szükségállapot szabályozása körüli bírálatok „a múltból erednek”, egyesek a koronavírus-járvány miatt keletkezett válságot arra akarják kihasználni, hogy „megbüntessék végre a magyar kormányt a migrációs válságban tanúsított unortodox magatartásáért”. Hozzátette: nem tudja megmondani senki, hogy meddig tart a világjárvány, ráadásul a parlament bármikor véget vethet a szükségállapotnak és visszavonhatja a kormányra ruházott különleges jogosítványokat, aminél demokratikusabb megoldást el sem lehet képzelni.

A rémhírterjesztés elleni fellépés törvényi szabályozásával kapcsolatban kiemelte, hogy „egyetlen újságíró sincs rács mögött”, és csak a valótlanságok szándékos és rosszindulatú, a járvány elleni küzdelmet akadályozó terjesztését lehet büntetni.

Novák Katalin német belpolitikai ügyekről többek között elmondta, hogy a válság elhozza „a klasszikus kereszténydemokrata értékek reneszánszát”, elvezet a család, a nemzet, a szuverenitás, a biztonság, a keresztény kultúra, de a piacgazdaság és a szubszidiaritás értékének megerősödéséhez is, és erősíti a bevándorlás, a „globalizmus” és a bürokrácia elutasítottságát.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) támogatottsága már emelkedik is, hiszen a pártszövetség a válságban bebizonyítja cselekvőképességét. „Azt kívánom német barátainknak, hogy rövidesen akár koalíciós kényszer nélküli is kormányozhassanak” - mondta Novák Katalin.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom