Külföld

Elkezdődött az impeachment szenátusi tárgyalása

Kedden, helyi idő szerint kora délután John Roberts főbíró megnyitotta a Donald Trump amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) szenátusi tárgyalását.

Elkezdődött az impeachment szenátusi tárgyalása
Donald Trump amerikai elnök nem háborút akart indítani
Fotó: AFP/Brendan Smialowski

Az eljárási szabályokra Mitch McConnell republikánus szenátusi frakcióvezető tett javaslatot, de ezt még ő maga kedd reggel módosította. A szabályokról szóló éles vitában a szenátorok mind szigorúan pártjuk álláspontját képviselték. A demokraták 11 módosítási javaslatot nyújtottak be a szabályokhoz, amelyek közül a republikánusok 10-et elutasítottak, egyről pedig - hírügynökségi értesülések szerint - McConnell elhalasztotta a döntést.

Megnyitójában John Roberts, a szenátusi tárgyalás bírája - egyébként az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke - a tárgyalás viselkedési szabályait is felolvasta. Ezek szerint a szenátorok és a házelnök által kijelölt impeachment-menedzserek nem használhatnak mobiltelefonokat, nem szólhatnak közbe. Roberts még azt is rögzítette, hogy a politikusoknak "főbíró úr" megszólítással kell illetniük őt.

A megszavazott szabályok szerint mind a demokratáknak, mind a republikánusoknak 24 óra áll majd rendelkezésükre érvelésük részletes előterjesztésére, és a pártok nem kettő, hanem három napon keresztül mondhatják el érveiket. Ezt követően a szenátorok 16 órát kapnak, hogy az ellentétes politikai oldal képviselőinek kérdéseket tehessenek fel, majd négyórás vita következik.

Megnyitójában John Roberts, a szenátusi tárgyalás bírája - egyébként az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke - a tárgyalás viselkedési szabályait is felolvasta. Ezek szerint a szenátorok és a házelnök által kijelölt impeachment-menedzserek nem használhatnak mobiltelefonokat, nem szólhatnak közbe. Roberts még azt is rögzítette, hogy a politikusoknak „főbíró úr” megszólítással kell illetniük őt.

Mitch McConnell, a szenátus többségben lévő republikánus frakciójának vezetője kedden reggel még módosította a tárgyalásra vonatkozó eljárási szabályzat javaslatát, amelyről aznap szavaztak a törvényhozók.

Az új változat szerint a szenátusban mindkét félnek - a demokratáknak és a republikánusoknak egyaránt - 24 óra áll majd a rendelkezésére érvelésének részletes előterjesztésére, és a pártok nem kettő, hanem három napon keresztül mondhatják el érveiket. Ezt követően a szenátorok 16 órát kapnak, hogy az ellentétes politikai oldal képviselőinek kérdéseket tehessenek fel, majd négyórás vita következik.A javasolt eljárás szerint a házelnök által kijelölt demokrata párti impeachment-menedzserek - akik a tárgyaláson az ügyészek szerepét látják el - szerdán terjesztik elő részletesen az amerikai elnök ellen megfogalmazott vádpontokat. Szerdán, csütörtökön és pénteken a demokrata impeachment-menedzserek, szombaton, jövő hétfőn és kedden pedig a a Donald Trump védelmét ellátó jogászok adják elő érveléseiket. Az ezt követő napokban kerül sor a kérdésekre és a záróvitára.

McConnell elhalasztotta a döntését arról, hogy meghívjanak-e tanúkat a tárgyalásra. A javaslatban úgy fogalmazott: a szenátorok nem nyújthatnak be automatikusan indítványt tanúk beidézésére, hanem ha ezt szeretnék, akkor a szenátusnak előbb szavaznia kell, hogy elfogadja-e ezt a kérésüket.

A javaslat kiváltotta a demokrata szenátorok haragját. Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője még az ülésszak megkezdése előtt újságíróknak adott interjújában egyenesen azzal vádolta meg republikánus szenátortársait, hogy tisztességtelen eljárást akarnak. Azt hangoztatta, hogy McConnell szabályait „mintha Trump elnök dolgozta volna ki Trump elnök számára”.

Miután felolvasták a Mitch McConnell által javasolt eljárási szabályzatot, és Pat Cipollone, a Donald Trump republikánus elnök védelmét ellátó jogászcsoport vezetője bejelentette, hogy a maguk részéről elfogadják a dokumentumot, Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke és a demokraták impeachment-menedzserei csoportjának vezetője közölte: elutasítják a szabályokat.

A kaliforniai politikus kiállt pártja korábbi álláspontja mellett, miszerint a demokraták számára lehetővé kell tenni új tanúk beidézését. Hozzáfűzte: ezt Trump védőinek is meg kell engedni, rögzítve a döntést a tárgyalás szabályzatában. Schiff hangsúlyozta: az amerikai nép korrekt tárgyalást vár el a szenátustól, ellenkező esetben az a benyomás alakulhat ki, hogy az Egyesült Államok elnöke senkinek sem tartozik elszámolással.

Az eljárási szabályok vitájában a felszólaló törvényhozók pártjaik álláspontját képviselték. Vagyis a demokraták azt hangoztatták, hogy a Donald Trump ellen felhozott vádak - visszaélés a hatalommal és a kongresszus akadályozása - megalapozottak, míg a republikánus politikusok visszautasították ezt.

Chuck Schumer javaslatot nyújtott be arról, hogy a szenátus kérjen be a vádra vonatkozó dokumentumokat, kezdeményezésének napirendre vételét azonban leszavazták a republikánus többségű házban.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom