Külföld
Szó sincs arról, hogy a Fideszt csak úgy ki lehet zárni a Néppártból

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pártja EPP-tagságának ügyével kapcsolatban hangsúlyozta: „sokan próbálják azt a benyomást kelteni, hogy a Fideszt csak úgy ki lehet tenni” az EPP-ből, és a párt tétlenül várja, hogy döntsenek róla, de „szó sincs erről”.
A Fidesz aktívan keresi azt az együttműködési formát, amely „a lehető legjobb a magyar és az európai embereknek”. „Amikor családról, nemzetről, biztonságról van szó, azokhoz az értékekhez fogunk ragaszkodni, amelyekhez kezdettől fogva ragaszkodunk” - emelte ki Novák Katalin.
„Mi az európai kultúrák gazdagságát szeretnénk megőrizni és gyarapítani, és nem szeretnénk, hogyha Európa húsz, harminc, negyven vagy száz év múlva egyáltalán nem emlékeztetne önmagára” - mondta.
Ezért a Fidesz a jövőben is azt a pártcsaládot választja, támogatja és érzi magáénak, amely „ezen értékek mellett lándzsát tör” - közölte Novák Katalin.
Mindebben „nagyon számítunk német szövetségeseinkre, hiszen Németországban is szükség van egy józan hangra és egy jobbközép politikai erőtérre”, amelyben nemcsak beszélnek, hanem tesznek is a hazáért, a családért, a biztonságért - mondta. „Reméljük, hogy az EPP alkalmas lesz a klasszikus jobbközép és keresztény értékek védelmére és képviseletére a jövőben, mi azért fogunk dolgozni, hogy ez így legyen” - mondta Novák Katalin.
Kiemelte: „bízzunk benne, hogy (az EPP) nem tolódik tovább balra”, nem köt újabb kompromisszumokat és szövetségeket a baloldallal, hanem a jobboldalon keres szövetségeseket, és mindenekelőtt megerősíti jobbközép elköteleződését.
Egyre nagyobb az érdeklődés Németországban a magyar családpolitika iránt
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vezető német politikusokkal tárgyalt és részt vett A munkavállalás és a család összeegyeztethetősége mint a gazdaság és a politika közös feladata című tanácskozáson, amelyet a német ipari és kereskedelmi kamarák szövetségének (DIHK) közreműködésével szerveztek.
Nyilatkozatában kiemelte: a Németországot jellemző családpolitikával szemben „mi nem elvi vitákat folytatunk, hanem cselekszünk”, és erősödik az érdeklődés ennek a politikának a gyakorlata iránt.
Azonban a kormányzat mellett számos további szereplő hozzájárulása is szükséges a „családbarát politikához”. Köztük vannak a gazdasági szereplők is, és „azt látjuk, hogy a gazdasági együttműködés Magyarország és Németország között remek” - mondta az államtitkár.
Magyarország vonzó a német tőkének, vonzó a piaci környezet, a munkaerő és az a sok lehetőség, amelyet egy német vállalat Magyarországon talál. Igen eredményesek is a német cégek magyarországi beruházásai, és „azt szeretnénk, ha ezt az együttműködést minél erősebb politikai szövetség is támogatná” - húzta alá Novák Katalin.
A Fidesz alelnöke rámutatott, hogy pártja úgynevezett strukturált párbeszédet folytat a nagyobbik német kormányzati erővel, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével.
Ez az konzultációs forma azt szolgálja, hogy „nemcsak a gazdasági területen, hanem az élet minden területén egyeztessük álláspontunkat, és minél erősebb együttműködésre törekedjünk”. „Az a célunk, hogy a Fidesz-KDNP és a német jobbközép kormánypártok között legyen egy jó együttműködés, ismerjük egymás döntéseinek hátterét, és elősegítsük a kölcsönös megértést, mi a németeknek, és a németek is nekünk” - fejtette ki Novák Katalin.