Külföld

Minden idők legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra

A magyar gazdaságban sikeresen megy végbe a dimenzióváltás, amelynek nyomán Magyarország egyértelműen az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.

Minden idők legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra
Szijjártó Péter
Fotó: MH

„A folyamatosan magas színvonalon teljesítő magyar munkaerőnek, Európa legalacsonyabb adóinak és az új támogatási rendszernek köszönhetően minden idők legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra” - emelte ki a miniszter.

Közölte, a november végi adatok alapján 1540 milliárd forint értékben született pozitív befektetési döntés Magyarország vonatkozásában, ezzel a beruházási volumen tekintetében már novemberben megdőlt a tavalyi egész éves eredmény. A beruházásösztönzési rendszeren keresztül létrejött új munkahelyeken a bruttó fizetés tavaly átlagosan havi 420 ezer, idén az első 11 hónap alapján 457 ezer forint volt.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, Magyarország az elektromosautó-ipar fellegvára lett, miután a globális autóipar átalakításának tempóját diktáló nagy koreai vállalatok sorra hozzák új gyáraikat Magyarországra.

Emlékeztetett: Magyarországon épül a világ legnagyobb elektromosakkumulátor-gyára és beszállítói hátországa, ami egyértelműen Magyarország sikerét vetíti előre a világ autóiparának új korszakában.

A magyar gazdaságtörténetben öt év után most fordult elő először, hogy a befektetések tekintetében nem a németeké, hanem Dél-Koreáé az első hely. Az idei beruházások nyomán a dél-koreai vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget, így 2019-ben Dél-Koreából érkezik a legtöbb beruházás Magyarországra, ami világosan mutatja a keleti nyitás sikerét - mutatott rá a külgazdasági és külügyminiszter.

Halmai Péter közgazdász, egyetemi tanár az M1 aktuális csatorna műsorában arról beszélt: a kis, nyitott gazdaságok számára, mint amilyen a magyar is, döntő jelentőségű a nemzetközi környezet alakulása.

A szakértő felhívta a figyelmet arra: a magyar gazdaság 2017 óta produkál magas növekedési teljesítményt, és a cél az, hogy ezt hosszú távon is fenn lehessen tartani. 2016 után elsősorban a munkaerő bevonásával, majd a beruházások felfutásával függött össze a gazdaság növekedése, a legutóbbi időszakban pedig már a termelékenység is kedvezően alakult - mutatott rá.

Hozzátette: a világgazdaság ciklikussága miatt ugyanakkor nem kerülhető el a növekedés lassulása, biztosra vehető, hogy a jelenleg 5 százalék körüli növekedés nem tartható fenn; a kérdés az, hogy a recesszió mikor érkezik el és milyen mértékű lesz.
Halmai Péter úgy vélte, egyelőre a „Trump-effektus” még növekedési lendületet ad a világgazdaságnak. Ezzel kapcsolatban kifejtette: a globalizáció, az összefonódó gazdaságok korában kockázatos az, amit az amerikai elnök tesz, hogy élezi a világkereskedelmi feszültségeket, ugyanakkor úgy tűnik, ezt egyelőre díjazzák a piacok és tart a gazdasági növekedés. Az amerikai adminisztráció érdeke az, hogy az elnökválasztás előtt ne legyen recesszió - jegyezte meg.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom