Külföld

Jogszerűnek nyilvánították az amerikai elnök felmentésére irányuló eljárást

Az amerikai képviselőház csütörtökön megszavazta az elnök felmentésére irányuló eljárás jogszerűségét kimondó határozatot.

Jogszerűnek nyilvánították az amerikai elnök felmentésére irányuló eljárást
Donald Trump
Fotó: AFP

A demokrata párti többségű képviselőházban - amely az amerikai kongresszus alsóháza - 232:196 arányban voksoltak a benyújtott határozati javaslatra. A határozat értelmében az elnök alkotmányos felmentését célzó eljárás (impeachment) előtt szükséges vizsgálatok jogszerűek és ezentúl nyilvánosak is lesznek.

A szavazás nem magáról az impeachment eljárás megindításáról szólt, hanem a megindításhoz vezető vizsgálatok jogszerűvé tételéről. A republikánus törvényhozók ugyanis mindeddig azt kifogásolták, hogy demokrata párti kollégáik úgy kezdték meg a vizsgálódást és a meghallgatásokat, hogy előtte - a házszabálynak megfelelően - nem szavazott róla a képviselőház.

Két demokrata párti politikus - a minnesotai Collin Peterson és Jeff Van Drew New Jerseyből - a határozat -  vagyis a vizsgálatok és a meghallgatások folytatása  - ellen voksolt. Egyetlen republikánus képviselő sem szavazta meg a határozatot.

A szavazáson Nancy Pelosi házelnök elnökölt. A házelnökök a hagyományok szerint általában nem szavaznak, de Pelosi ezúttal voksolt, mégpedig pártja irányvonalának megfelelően igennel.

Donald Trump amerikai elnök percekkel a voksolás után a Twitteren reagált. „Az amerikai történelem legnagyobb boszorkányüldözése” - írta a mikroblogban az elnök, aki a voksolás előtt, csütörtökön reggel több Twitter-bejegyzést is közzétett erről.

Donal Trump kampánya közleményt adott ki, amelyben a szavazást az elnök „szigorúan politikai okból történő elmozdítási kísérletének” minősítette.

„A mai szavazás csupán azt bizonyítja, hogy az egész impeachment-folyamat már a kezdetektől fogva sarlatánság”- fogalmazott a közleményt aláíró Brad Parscale kampánymenedzser. Hozzáfűzte: „a választók majd megbüntetik azokat a demokratákat, akik asszisztáltak ehhez a komédiához”.

Kapcsolódó írásaink

Új korszakba léptünk Washingtonnal

ĀAz Obama-érára jellemző bírálatok helyett a párbeszédet támogatja David B. Cornstein amerikai nagykövet, aki szerint a magyar kormánnyal jól együtt lehet működni

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom