Külföld
Ha a képviselőház megszavazza Trump felmentési eljárását, a szenátus is tárgyalni fog róla

„Nem lesz más választásom, mint folytatni” - fogalmazott a befolyásos kentuckyi politikus. „A szentátusnak az impeachmentre vonatkozó szabályai teljesen egyértelműek” - tette hozzá.
McConnel ezzel rövidre zárta azoknak a spekulációkat, amelyek szerint pozíciójával élve kisiklathatja a demokrata többségű képviselőháznak az alkotmányos felmentési eljárás (impeachment) lefolytatására irányuló erőfeszítéseit.
A szenátus republikánus többségének vezetője először fejtette ki álláspontját e kérdésben, és elemzők megjegyezték: bár számtalanszor bírálja a demokraták politizálását ez ügyben, az eljárásra vonatkozó törvényt és szabályokat pontosan be fogja tartani.
A republikánusokhoz közel álló Fox televízió szerint, ha a demokrata többségű képviselőház az év végéig megszavazza Trump elnök alkotmányos felelősségre vonását, akkor a szenátusban valószínűleg 2020 elején folytatódhat az eljárás.
A képviselőház demokrata párti elnöke, Nancy Pelosi a múlt héten jelentette be, hogy egy névtelen bejelentés nyomán vizsgálatot indítanak a Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között még júliusban lezajlott telefonbeszélgetés ügyében. A vizsgálat célja, mint leszögezte, az elnök alkotmányos elmozdítási eljárásának megindítása.
A kifogásolt beszélgetésben Trump nyomatékosan, többször is azt kérte Zelenszkijtől, hogy segítsen feltárni Joe Biden volt alelnök és fia jövedelmező üzleteit Ukrajnában. Biden jelenleg a legesélyesebb pályázó arra, hogy a demokraták elnökjelöltje legyen, tehát Trump legvalószínűbb riválisa a jövő évi elnökválasztásokon. Trump kérése így felveti annak a gyanúját, hogy elnöki hatalmával visszaélve alá akarta ásni politikai ellenfelének választási esélyeit.
Az amerikai alkotmány értelmében az elnök akkor menthető fel, ha megfogalmazott vádpontok alapján a képviselőház többsége megszavazza az eljárás megindítását, a szenátus pedig - a felsőházban lefolytatott perben - kétharmados többséggel bizonyítottnak találja a bűnösségét. A szenátusban azonban jelenleg a Donald Trumpot támogató republikánusok vannak többségben.
Az képviselőház három bizottsága beidézte Trump ügyvédjét
Büntetés terhe melletti idézést küldött Rudy Giulianinak, Donald Trump személyes ügyvédjének hétfőn a washingtoni képviselőház három bizottsága az Ukrajnával kapcsolatos vizsgálatok ügyében.
Közös idézésében a hírszerzési, a külügyi és az ellenőrzési bizottság figyelmeztette Giulianit, hogy ha visszautasítja a megjelenést, vagy egyszerűen nem vesz róla tudomást, az „bizonyíték lesz” a képviselőház vizsgálatának akadályozására, és annak következményei lesznek.
A The Wall Street Journal című amerikai lap külügyi forrásokra hivatkozó hétfői értesülései szerint a Trump-Zelenszkij beszélgetésnél jelen volt Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója is. Ez az információ eddig nem került nyilvánosságra. Pénteken a három képviselőházi bizottság október 4-i hatállyal már bekérte az ügyre vonatkozó dokumentumokat Pompeótól.
Rudolph Giuliani a napokban több televíziós interjúban is elismerte: az elnök ügyvédjeként az elmúlt hónapokban többször is tárgyalt az ukrán kormány tisztségviselőivel, köztük Zelenszkij egyik bizalmasával, Andrej Jermakkal, hogy rávegye őket, indítsanak eljárást Ukrajnában Biden és fia ellen.
„E súlyos beismerés mellett Ön a napokban többször kijelentette azt is, hogy bizonyítékai vannak - szöveges üzenetek vagy rögzített telefonbeszélgetések formájában - arról, hogy nem egyedül cselekedett, és a Trump-kormányzat más tisztségviselői is érintettek lehetnek ebben az összeesküvésben” - írta Adam Schiff a hírszerzési, Eliot Engel, a külügyi és Elijah Cummings, az ellenőrzési bizottság elnöke az idézésben, amelynek részletei megjelentek az amerikai sajtóban is hétfőn este.
A levélben a demokrata párti politikusok leszögezték: eddigi vizsgálódásaik alapján azt állapították meg, hogy Giuliani Donald Trump „ügynökeként” tevékenykedett, az elnök személyes politikai ambícióinak előmozdítása érdekében.
A képviselőházi bizottságok egyidejűleg idézést küldtek Giuliani három üzlettársának is: Lev Parnas üzletembernek, Igor Fruman ingatlanbefektetőnek és Szemjon Kislinnek, akit Donald Trumphoz is üzleti kapcsolatok fűznek. Emellett mindhármuktól dokumentumokat kértek be a vizsgálatok érdekében.