Külföld

Trump: az amerikai kormány „csőre töltve” készen áll a válaszadásra a Szaúd-Arábia elleni támadások után

Az amerikai kormány „csőre töltve” készen áll a válaszadásra a Szaúd-Arábia elleni támadások után - jelentette ki vasárnap esti Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök.

Trump: az amerikai kormány „csőre töltve” készen áll a válaszadásra a Szaúd-Arábia elleni támadások után
Donald Trump felhatalmazta az energetikai tárcát és az illetékes hivatalokat az amerikai stratégiai olajtartalék megnyitására
Fotó: AFP/Ludovic Marin

"Van okunk azt hinni, hogy tudjuk, ki követte el, a bizonyítékoktól függően csőre töltve várunk, de még várjuk a (szaúdi) királyság álláspontját is arról, hogy szerintük ki hajtotta végre ezt a támadást, és milyen körülmények között haladjunk tovább" - írta a mikroblogban az amerikai elnök a szaúdi olajterminálok ellen szombaton elkövetett támadásra utalva. A támadást a jemeni húszi lázadók vállalták magukra, de Washington szerint Irán állt a háttérben. Az iráni külügyminiszter vasárnap a Twitteren határozottan cáfolta ezt.

Trump egy másik mikroblog-bejegyzésben tudatta: tekintettel arra, hogy a Szaúd-Arábia elleni támadásnak megvan a hatása az olajárakra, felhatalmazta az energetikai tárcát és az illetékes hivatalokat az amerikai stratégiai olajtartalék (SPR) megnyitására szükség esetén. Mint írta: meghatározott mennyiségű nyersolajról van szó, amely elég a piacok megfelelő ellátásához.

Az amerikai sajtó már vasárnap délelőtt az energetikai minisztérium egyik meg nem nevezett tisztségviselőjére hivatkozva közölt értesüléseket arról, hogy a kormány kész megnyitni a mintegy 645 millió hordónyi stratégiai olajtartalékának egy részét.

A Fehér Ház tanácsadója, Kellyanne Conway ugyanakkor vasárnap délelőtt a Fox televíziónak adott interjújában arról beszélt, hogy Trump továbbra sem zárja ki az iráni atomprogram újratárgyalásának lehetőségét a teheráni vezetéssel. Conway leszögezte ugyan, hogy a támadás "nem segíti" egy ilyen találkozó létrejöttét, de Trump "azért megfontolja ezt a lehetőséget is". Amerikai sajtójelentések szerint az esetleges találkozóra Donald Trump és Haszan Róháni iráni elnök között a héten, az ENSZ-közgyűlés New York-i ülésszakán kerülhet sor.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom