Külföld

Szijjártó: Véget kell vetni a beavatkozások és a kioktatás politikájának

Tisztelni kell egymás belpolitikai döntéseit, és véget kell vetni a beavatkozások és a kioktatás politikájának - jelentette ki Szijjártó Péter kedden az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nem hivatalos külügyminiszteri értekezletén a szlovákiai Csorbató városkában.

Szijjártó: Véget kell vetni a beavatkozások és a kioktatás politikájának
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter beszélget az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri találkozóján
Fotó: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

A magyar diplomácia vezetője a Kelet és a Nyugat közötti párbeszéd szükségességéről beszélt, hangsúlyozva, hogy az EBESZ olyan szervezet, amely lehetőséget ad az ilyen párbeszédre lefolytatására.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a közép-európai országok számára rendkívül fontos, hogy a Nyugat és Kelet között értelmes párbeszéd legyen, azért is, mert a közép-európai országok mindig veszítettek, amikor konfliktus volt.
„A nemzetközi politikában a kioktatás helyett a partnerségnek van itt az ideje” - szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter, rámutatva: ha a világpolitika egyes nagy szereplői továbbra is a kioktatásra akarják alapozni a politikájukat, az semmi jóra nem fog vezetni.

„Nekünk közép-európaiaknak az az érdekünk, hogy Kelet és Nyugat ésszerűen, a kölcsönös tiszteletre alapozva együtt tudjon működni” - mondta Szijjártó Péter. Kifejtette: ha van köztük értelmes párbeszéd és együttműködés, akkor Közép-Európa is nagyobb biztonságban érezheti magát.

A magyar diplomácia vezetője kijelentette: végre el kellene hinni, minden egyes országról, minden egyes nemzetről, hogy ők tudják a legjobban, mi a jó neki. „Tisztelni kell egymás belpolitikai döntéseit, és véget kell vetni a beavatkozások és a kioktatás politikájának” - szögezte le Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), Szergej Lavrov orosz külügyminiszter (b) és Teodor Melescanu román külügyminiszter (j) az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri találkozóján
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), Szergej Lavrov orosz külügyminiszter (b) és Teodor Melescanu román külügyminiszter (j) az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri találkozóján
Fotó: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

A külgazdasági és külügyminiszter a magyar közmédiának nyilatkozva beszélt arról is, hogy a kelet-európai térségben számos alkalommal sérülnek a nemzeti kisebbségek jogai. „Ezeknek a jogoknak a tiszteletben tartása nélkül nehéz nyugodt nemzetközi politikáról beszélni” - jegyezte meg a miniszter, és hozzátette, hogy ezért az EBESZ-nek a jövőben is határozottan fel kell lépnie a nemzeti kisebbségek jogainak megsértése ellen.

Az elmúlt időszakban a magyar nemzeti kisebbségek is szenvedő alanyai voltak az ilyen jogsértéseknek, elsősorban Ukrajnában, ahol a magyar nemzeti közösség számos jogát megsértették, köztük az anyanyelvhasználat és az oktatás vonatkozásában.

„Mi azt várjuk az új ukrán elnöktől és az új ukrán vezetéstől, hogy szüntesse meg ezt a jogsértő állapotot” - szögezte le Szijjártó Péter. A miniszter kiemelte: nyilvánvalóvá kell tenni, hogy elfogadhatatlan a keresztények üldözése a világban.

„Véget kell vetni a keresztényüldözéseknek, és véget kell vetni annak, hogy számos nyugat-európai megközelítés azt sugallja, hogy a keresztényellenesség volna az utolsó elfogadható formája a diszkriminációnak” - szögezte le.

Kapcsolódó írásaink