Külföld

Szijjártó: Fel kell lépni a magyarellenes kirohanások ellen Romániában

Megerősödtek a magyarellenes hangok és kirohanások a román politikai elitben, ami elfogadhatatlan, és fel kell lépni ellene - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyűlésben.

Szijjártó: Fel kell lépni a magyarellenes kirohanások ellen Romániában
A miniszter ugyancsak elfogadhatatlannak tartja az új román közigazgatási törvényt, amely szerinte tíz évvel veti vissza Romániát a kisebbségi jogok tekintetében
Fotó: MH

A miniszter Böröcz László fideszes képviselő magyar-román kapcsolatokról szóló napirend előtti felszólalására reagálva hangsúlyozta: Magyarország mindig is a kölcsönös tiszteleten alapuló, hatékony és pragmatikus együttműködésre törekszik Romániával, és ez így lesz ez a jövőben is, hiszen annál jobb egy adott magyar közösségnek, minél jobb a kapcsolat az anyaország és az adott közösség lakóhelyéül szolgáló ország között.  

Felidézte: Románia vonatkozásában volt egy időszak, amikor kifejezetten pozitív folyamatokról lehetett beszámolni, hiszen például a Római Katolikus Líceum újraindulása nem lett volna lehetséges, ha nincs pragmatikus és kölcsönös tiszteletre alapozó párbeszéd a román féllel. 

A miniszter szerint azonban az átmeneti pozitív folyamatok és eredmények után most „megerősödtek a magyarellenes hangok és magyarellenes kirohanások a román politikai elitben”. 

„Ez nyilvánvalóan elfogadhatatlan, ezzel szemben fel kell lépni, a magyar külpolitika nem maradhat csöndben, és amikor nemzetközi fórumokon Romániával kapcsolatos kérdések kerülnek elő, a magyar álláspont nem lehet független a magyarellenes kirohanásoktól és provokációktól” - jelentette ki.

Szijjártó Péter elfogadhatatlannak nevezte az úzvölgyi temetetőben történt kegyeletsértést és azt, hogy temetőben tapasztalt brutalitást követően nem azok kaptak büntetést, akik agresszíven léptek fel, hanem azok a magyar tisztségviselők, akik a békés megemlékezést szervezték. 

Közölte: a jelenlegi szakértői vélemény szerint legalább húsz magyar katona holtteste fölé emeltek a románok betonkereszteket, így ezt a kegyeletsértő állapotot meg kell szüntetni. 

Magyarország azt várja el a román hatóságoktól, hogy a felelősöket büntessék meg, a békés megemlékezők „vegzálását”, pedig hagyják abba, „főleg nemzeti alapon” - tette hozzá. 

A miniszter ugyancsak elfogadhatatlannak nevezte az új román közigazgatási törvényt, amely szerinte tíz évvel veti vissza Romániát a kisebbségi jogok tekintetében, valamint ellentétes a kétoldalú kötelezettségekkel és a megszerzett kisebbségi jogok tiszteletben tartására vonatkozó európai sztenderdekkel.

Szijjártó Péter azt is elfogadhatatlannak nevezte, hogy a marosvásárhelyi orvosi és a gyógyszerészeti egyetemen még mindig nem alakulhatott meg a magyar kar, amelynek létrehozásáról törvény született Romániában.  

A magyar kormány támogatja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törekvéseit arra vonatkozóan, hogy a magyarok megszerzett jogait tartsák tiszteletben Romániában - hangsúlyozta.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom