Külföld

Trump szerint az európaiak nem tesznek lépéseket az Iszlám Állam harcosainak visszafogadásáért

Donald Trump amerikai elnök kedden több Twitter-bejegyzésben fejezte ki elégedetlenségét amiatt, hogy az Egyesült Államok európai szövetségesei nem tesznek lépéseket az Iszlám Állam Szíriában elfogott harcosainak visszafogadásáért.

Trump szerint az európaiak nem tesznek lépéseket az Iszlám Állam harcosainak visszafogadásáért
Trump néhány hónapja már azzal fenyegetett, hogy szabadon engedi az elfogott terroristákat
Fotó: AFP/Mandel Ngan

 „Az európaiak egyáltalán nem segítenek, jóllehet ez (a terrorszervezet tagjainak foglyul ejtése) nekik is hasznukra vált. Elutasítják, hogy visszafogadják az országaikból származó foglyokat” - írta az elnök.

Trump emlékeztetett rá, hogy a terrorszervezet úgynevezett kalifátusának legyőzésekor, az utolsó csatákban 1800 terroristát ejtettek foglyul, és most - mint fogalmazott - „döntést kell hozni, mi legyen ezekkel a veszélyes foglyokkal”.

Ezeket az embereket Szíriában fogolytáborokban őrzik, azokon a területeken, amelyeket a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, kurdok vezette laza koalíciós erők uralnak. A kurd tisztségviselők hónapok óta arra figyelmeztetnek, hogy a táborok túltelítettek és a foglyok változatlanul fenyegetést jelentenek.

Februárban Donald Trump egyszer már azzal fenyegetőzött, hogy szabadon bocsátja az elfogott - akkor még csak - 800 terroristát, ha az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország változatlanul elhárítja az országaikból származók visszafogadását és bíróság elé állítását. „A kilátások nem jók, ha arra kényszerülünk, hogy szabadon bocsássuk őket” - írta akkori mikroblog-bejegyzésében az amerikai elnök.

Amerikai sajtójelentések pár héttel ezelőtt arról számoltak be, hogy Irak tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal a terrorista Iszlám Állam elfogott harcosainak befogadásáról. Bagdad óriási összeget - sajtóértesülések szerint tíz éven keresztül évi egymilliárd dollárt - kért a foglyok befogadásáért és bíróság elé állításáért. Feltételei között szerepelt a humanitárius szervezetek kitiltása Irak valamennyi börtönéből és a halálbüntetés elfogadása.
 

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom