Krónika
Szijjártó és Landau is elkötelezett a béke ügye mellett
A magyar diplomácia vezetője szerint "fantasztikus beszélgetés" volt

Szijjártó Péter az egyeztetés során köszönetet mondott kollégájának a Donald Trump elnök vezette amerikai adminisztráció békeerőfeszítéseiért.
"Megköszöntem neki, hogy a béke iránti erőfeszítésüket annak ellenére sem adják fel, hogy a nyugat-európai politikusok a háború meghosszabbítása érdekében folyamatosan akadályozzák a béketörekvéseket, és örömmel hallgattam tőle, hogy az amerikai kormány továbbra is elkötelezett a béke ügye mellett" - tudatta.
"Egyetértettünk abban, hogy a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani. Egyetértettünk az amerikai-orosz tárgyalások folytatásának fontosságában. Egyetértettünk abban, hogy küzdeni kell a klasszikus patrióta, konzervatív értékek megvédése érdekében" - sorolta.
"Egyetértettünk a határok megvédésének fontosságában is. S együtt fejeztük ki örömünket a patrióta pártok világszerte tapasztalható megerősödése okán" - folytatta.
Szijjártó Péter arra is kitért emellett, hogy közös célként fogalmazták meg a magyar-amerikai gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok további fejlesztését, illetve az együttműködés kiterjesztését a nukleáris ipar területére.