Krónika
Parkolósarc Zuglóban
Nem klasszikus belvárosi kerületről van szó, ezért hosszú távon sem lesz nyereséges a rendszer, és meg kell oldani a P+R problémát is a kisföldalatti végállomása környékén
Újabb díjfizető parkolási övezetek kijelöléséről döntött legutóbbi ülésén a zuglói képviselő-testület.A határozat szerint kezdeményezik a Fővárosi Közgyűlésnél a szükséges rendeletmódosítást, illetve kiviteli tervek készítését, annak érdekében, hogy megszűnjön az ingyenes várakozás lehetősége első ütemben a Csömöri út–Lőcsei utca–Bosnyák utca–Fűrész utca–Szugló utca –Nagy Lajos király útja által határolt területen, második ütemben a Mexikói út–Erzsébet királyné útja–Lőcsei út–Telepes utca–Fűrész utca –Csömöri út–Thököly út által határolt területen. A harmadik ütemmel, a Mexikói út–Kacsóh Pongrác út– Kassai tér–Szikszó park–Lőcsei út–Erzsébet királyné útja által határolt területtel kapcsolatban a dokumentumban az áll, hogy a kisföldalatti végállomásánál lévő P+R parkolónál a díjszedést felfüggesztik „a várakozási övezet bevezetését követő utóvizsgálat eredményének értékeléséig”.
Az ügy már januárban a Fővárosi Közgyűlés elé kerül, a kiviteli terveknek pedig hat hónap alatt kell elkészülniük, e szerint tehát a parkolási díjak beszedése az újabb övezetekben már 2018 második felében megkezdődhet. Ugyanakkor a zuglói testület döntött arról is, hogy telítettségi vizsgálatot végeztetnek június végéig a Mexikói út–Thököly út–Nagy Lajos király útja–Szugló utca–Lőcsei út–Jerney utca–Fogarasi út–Álmos vezér útja–Füredi utca–Szentmihályi út–Kerepesi út–Vezér utca–Ond vezér útja–Örs vezér tere–Bánki Donát utca–Padlizsán utca–Kerepesi út által határolt területre is, tehát itt is előkészítik a parkolási övezet kialakítását.
Rozgonyi Zoltán, a XIV. kerület Fidesz–KDNP-s alpolgármestere a Magyar Hírlapnak azt mondta, problémásnak tartja a díjfizetés kiterjesztését, mivel a költségvetés elfogadásakor kiderült, hogy az eddigi fizetőparkolási zónák sem hoznak annyit, amennyire számítottak, a jövő évre „mínusszal tervezték” a bevételt. Rozgonyi szerint hiába a bővítés, mivel nem klasszikus belvárosi kerületről van szó, ezért hosszú távon is legfeljebb önfenntartó lehet a rendszer. Ráadásul meg kell oldani a P+R problémát is, azaz például a kisföldalatti végállomásánál egy hatalmas – ingyenes – parkolóházra lenne szükség, addig azon a környéken megvalósíthatatlan a parkolási díjak bevezetése.