Krónika

Felfüggesztett börtönbüntetés Zsák Ferencnek

Jelentősen enyhítette tegnap a Debreceni Ítélőtábla Zsák Ferenc Tibor, a Tiszántúli Természetvédők Társulata (TTT) elnökének ügyében első fokon hozott ítéletet.

A táblabíróság a természetvédőt két év szabadságvesztésre ítélte, négy év próbaidőre felfüggesztve, továbbá mellőzte a közügyektől való eltiltás büntetést. A döntés jogerős.

Zsák Ferenccel szemben vesztegetés elfogadásának bűntette miatt indult eljárás, amiért a vád szerint 2011-ben egy kétszázmillió forintos támogatási szerződés fejében visszavonta az Audi győri gyárbővítése ellen beadott bírósági keresetét. A Debreceni Törvényszék első fokon február 16-án három év börtönre ítélte és három évre eltiltotta a közügyektől.

„A bíróság szerint a jogot túl tágan értelmeztem, de kiemelték, hogy személyes előnyöm nem származott az ügyből” – közölte lapunkkal a tegnapi tárgyalás után a természetvédő. Amint korábban megírtuk, a Zsák Ferenc által „kilobbizott” támogatás természetvédelmi kompenzáció volt az autógyártó zöldmezős beruházása miatt, a pénzt tehát nem ő, vagy a TTT kapta volna, az összegből állami területen állami szervek a Hortobágyi Nemzeti Park felügyelete mellett telepítettek volna tölgyest. Az erdőtelepítési program egyébként azóta is folyik, de az Audi százmilliói nélkül.

„Tiszta a lelkiismeretem, annak idején az együttműködési megállapodást és a kereset visszavonására irányuló nyilatkozatot az általunk megbízott ügyvédi iroda aláírásra alkalmasnak ítélte, azután a felelősséget mégis rám hárították – mondta a Magyar Hírlapnak Zsák Ferenc. A négy év próbaidőt elrettentő, fenyegető ítéletként értékeli, s megjegyezte, hogy amióta perbe fogták, „példát statuáltak vele”, azóta egyetlen építési engedélyezési eljárásban sem volt természetvédelmi indokú fellebbezés.