Krónika

Étkeztetés: tovább nő a támogatás

Kézzelfogható eredményeket hozott a magyar családok számára a 2010-ben megcélzott gazdaságpolitikai irány és számos azóta tett kormányzati intézkedés – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján a köznevelésért felelős államtitkár a távirati iroda tudósítása szerint.

Czunyiné Bertalan Judit példaként említette az óvodai és bölcsődei közétkeztetés széles körű térítésmentességét, valamint az általános iskolák első három évfolyamában szintén ingyenesen adott tankönyveket. Közölte, a 2013-ban elindított támogatási rendszer évente egy évfolyammal bővül, így az idén már hétszázezer diák kap ingyen tankönyvet.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy az óvodákban és bölcsődékben a közétkeztetésre az idén kétszer annyi pénzt fordítottak, mint 2010-ben, és 2014-hez képest is ötmilliárd forinttal többet. Az idén 58 milliárd forintot nyújtanak az ingyenes gyermekétkeztetésre, míg a nyári szociális étkeztetés támogatására hárommilliárd forintot. Jövőre már 71,7 milliárd forint lesz a gyermekétkeztetésre fordított összeg, ami csaknem tizennyolc százalékos emelkedést jelent az idei előirányzathoz képest, és két és félszerese a 2010-es összegnek. Hozzátette, törekednek arra, hogy az állami fenntartású iskolákban elég idejük legyen a gyerekeknek az ebédre.