Krónika
Ismét vízen a Szent Jupát
A hajó teljes külső és belső restaurálása lezajlott

A 40 éve indult hajót bárki megtekintheti, és egy kültéri tablókiállítás segítségével megismerheti a két magyar hajós történetét, akik első magyarként, egy saját kezűleg épített, kevesebb mint 10 méter hosszú, alig 15 négyzetméteres kis vitorlással kerülték meg a Földet. A kiállítást 700 napos rendezvénysorozat követi – olvasható a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
A kenusok védőszentjéről elnevezett Balaton 31 típusú Szent Jupát 1985. szeptember 26-án indult útnak. A hajót két székesfehérvári fiatal, Fa Nándor és Gál József építette meg öt év alatt, majd több mint 700 napon át kormányozta, mintegy 60 ezer kilométeren keresztül, időnként 7 méteres hullámokat leküzdve.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az MMKM 2024-ben indult együttműködésének eredményeként a Szent Jupátot 2024 szeptemberében a Balaton vizére bocsátották. Az elmúlt évben a Szent Jupát teljes külső és belső restaurálása lezajlott: felújították a hajómotort, javították a víz alatti és feletti részeket, kicserélték az elöregedett fedélzeti plexiablakokat, valamint megtörtént a külső burkolatok polírozása is. Megújult az árbóc teljes mozgókötélrendszere, az eredeti földkerülő vitorlák védelme érdekében pedig két új vitorlát szereltek fel. A belső tér is átfogó tisztításon esett át az egykori összhatás megőrzésével.
A múzeum és az MCC 700 napos programsorozatának célja, hogy a magyar hajózás egyik legkülönlegesebb relikviájának segítségével megismertesse a hajózást, a balatoni vitorlázást, valamint az emberi teljesítmény kiemelkedő pillanatait a felnövekvő generációkkal is – írják, kiemelve, hogy a vitorlás az MCC Generációk Találkozása 2025-26 kezdeményezés részeként hamarosan újabb kalandra indul. A programsorozat következő eseményeiről a két intézmény közösségi médiafelületein és honlapjain tájékozódhatnak az érdeklődők.
Schneller Domonkost, a múzeum főigazgatóját idézik, aki kiemelte: „a Szent Jupát története a magyar leleményesség és a lehetetlent nem ismerés szimbóluma”. Egy tengerparttal nem rendelkező, a vasfüggöny mögé zárt ország két kispénzű, ám kalandvágyó fiataljának álma volt ez – mondta, kiemelve, hogy minimális volt rá az esély, hogy meg tudják valósítani a tervet. „És mégis sikerült. Ez azt kell, hogy üzenje nekünk és a mai fiataloknak egyaránt, hogy az álmainkat akkor sem szabad feladni, ha az egész világ az ellenkezőjéről akar meggyőzni bennünket” – fogalmazott.
Kovács Zoltánt, az MCC Üzleti Ismeretek Műhelyének vezetőjét is idézik, aki kiemelte: „Fa Nándor és Gál József a mi ikonjaink, és a Szent Jupát a mi történelmünk egyik szimbóluma”. Hozzátette: a saját kézzel épített magyar hajó a világtengereken bizonyította, hogy ha valamit megfelelő alapossággal és kellő alázattal készítünk el, az a legnagyobb viharokat is átvészeli.
A közleményben kiemelik, hogy az MCC tehetséggondozási programjában nagy hangsúlyt helyez arra, hogy diákjai minél közelebbről ismerjék meg nemzeti szimbólumainkat és ikonjainkat. Ennek eredményeként a vitorlázó MCC-s hallgatók Fa Nándorral közös óceáni vitorlásversenyre készülnek, ami az MCC Generációk Találkozása 2025-26 elnevezésű kezdeményezésének kiemelt programja, egyben része a Szent Jupát 700 napja rendezvénysorozatnak.
Mint írják, az MCC a Cholnoky Jenő Gyermek- és Ifjúsági Kikötő Diáktáborban az MCC közösségépítést is szolgáló pedagógiai elemként tekint a vitorlásoktatásra. Az MCC kiemelt célja, hogy a balatoni társadalommal szorosabb kapcsolatot ápoljon, ezért eseti jelleggel vitorlázással összefüggő programok szervezésével látja vendégül a helyi iskolásokat és óvodásokat – áll a közleményben.