A kuruc király

A felvidéki Késmárkon (ma Kežmarok, Szlovákia) született 1657. szeptember 25-én. Bor- és marhakereskedésből meggazdagodott dédapja 1572-ben lett nemes, 1598-ban báró. Apja, Thököly István házassága révén már a Felvidék egyik leggazdagabb földesura volt, s fia születése előtt három évvel III. Ferdinándtól megkapta a grófi címet. Az újdonsült gróf azonban belekeveredett a Wesselényi-összeesküvésbe, ezért 1670-ben jószágvesztésre ítélték, s a császáriak által ostromlott árvai várban halt meg. A fiatal Imrét hívei kimenekítették és Erdélybe szöktették, ahol I. Apafi Mihály fejedelem és a kancellár Teleki Mihály vette pártfogásába. Eperjesen, majd Nagyenyeden tanult, s bár magyarországi birtokait elvették, nagy erdélyi uradalmakat örökölt.

A kiváló hadvezéri és szervezőképességgel megáldott, ugyanakkor önfejűségével és makacsságával rendkívül megosztónak bizonyuló Thököly csatlakozott a sérelmeik miatt a császári udvar ellen fordult nemesekből, szökött végvári vitézekből és jobbágyokból verbuválódott bujdosókhoz. A szedett-vedett hadinépből igazi sereggé vált kurucok 1678-ban Teleki Mihály mellett őt is fővezérükké választották. Thököly még abban az évben átkelt a Tiszán, s eljutott egészen a Felvidékig, megalapozva hadvezéri hírnevét.

Thököly igyekezett függetleníteni magát Erdélytől, közvetlen tárgyalásokat kezdett a bécsi udvarral, amit Apafi nem nézett jó szemmel, de kénytelen-kelletlen 1679-ben Thökölyt nevezte ki a beteg Teleki helyére a bujdosók élére, s Újfalu mellett aratott győzelme után, 1680-ban a kurucok fővezérükké választották. A "két pogány" közül akkor erősebbnek tűnő törökök eleinte ellenségesen fogadták fellépését, de aztán több alkalommal - Erdély helyett - Thököly közvetített a Porta és Bécs között. Helyzetének erősödését mutatja, hogy a kurucokat 1681-ben meghívták a soproni országgyűlésre, s I. Lipóttal is tárgyalásokat kezdett.

Thököly 1682-ben - császári engedéllyel - elvette Zrínyi Ilonát, I. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem özvegyét, aminek révén a kezére került óriási birtokok növelték anyagi lehetőségeit. Az év nyarán a törökkel közösen nagyszabású hadjáratot indított, elfoglalta a Felvidék nagy részét, s bevette Kassát is. A szultán szeptemberben évi 40 ezer tallér adó fejében királyi címet adott neki, de Thököly csak a Felső-Magyarország fejedelme címet használta, helyzetét a császárral kötött fegyverszünettel erősítette meg. Ezzel létrejött a három részre szakadt ország rövid életű negyedik állama, Thököly az erdélyi határtól a Garamig terjedő önálló fejedelemsége, elérkezett pályafutása csúcsára.

Thököly mindent elkövetett, hogy kapcsolatokat építsen ki a nyugati hatalmakkal is, de törekvései kudarcot vallottak, s csak a hanyatló török birodalomra támaszkodhatott. A Porta utolsó nagy hadjáratát 1683-ban indította meg a Habsburgok ellen, s bár Thököly nem csatlakozott a Bécset megostromló hatalmas sereghez, sőt a császárral is alkudozni kezdett, a törökök szeptemberi katasztrofális veresége után az egyesült császári és lengyel seregek fejedelemsége nagy részét elfoglalták.

Kétkulacsos politikája miatt a törökök sem bíztak benne, a magát mentegető Kara Musztafa nagyvezír a szultánnál Thökölyt tüntette fel a kudarc okául, ezzel sorsa megpecsételődött. A harcot ugyan folytatta, de sorra szenvedte vereségeit, erdélyi birtokait hűtlenség miatt elkobozták, s 1685 októberében Ahmed budai pasa, hogy kiadásával kedvezőbb békét szerezzen, Nagyváradon elfogatta. Ezzel összeomlott a Felső-magyarországi Fejedelemség, a kurucok a törököt kiűző császáriakhoz csatlakoztak, a várak megnyitották kapuikat. Thökölyt ugyan fél év után szabadon bocsátották, de már annyi katonája sem maradt, hogy a Mukkács várát hősiesen védelmező Zrínyi Ilona felmentésére siethessen. Feleségének 1688-ban fel kellett adnia a várat, ami után gyermekeivel (köztük a későbbi II. Rákóczi Ferenc fejedelemmel) Bécsbe vitték, férje csak 1692-ben tudta kicserélni az Erdélyben elfogott Heissler osztrák tábornokért.

Az Erdélyből is kiszorult Thököly szerencsecsillaga 1690-ben még egyszer felragyogott, amikor Apafi Mihály halála után a szultán őt nevezte ki Erdély fejedelmévé. A járhatatlannak hitt havasokon át betörve megverte a Teleki és Heissler vezette hadakat, és szeptemberben az erdélyi országgyűlés fejedelemmé választotta. A Lajos badeni őrgróf vezette császári csapatok azonban egy hónap alatt Havasalföldre szorították, ahonnan török területre, Vidinbe ment.

Ezután a török seregben harcolt tovább a Habsburgok ellen: 1691-ben a Köprülü Musztafa nagyvezír halálával végződő szalánkeméni csatában a török lovasságot vezette, 1697-ben részt vett a török által elvesztett zentai csatában is. Az 1699-es karlócai béke kimondta száműzését, s miután a következő évben még egy sikertelen kísérletet tett fejedelemségének visszaszerzésére, a Porta 1701-ben híveivel a kis-ázsiai partvidéken telepítette le, a szultántól tekintélyes kegydíjat és vidini gróf címet kapott. A köszvény gyötörte Thökölynek az 1703-ban kezdődött Rákóczi-szabadságharcban már nem volt szerepe, 1705. szeptember 13-án száműzetésében halt meg.

Az izmiti örmény temetőben nyugvó maradványait 1906-ban - II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona hamvaival együtt - ünnepélyesen hozták haza, a budapesti Deák téri templomban ravatalozták fel, majd a késmárki evangélikus templomban temették el. Budapesten, a törökországi Izmitben és Karatepében utca viseli nevét, a Hősök terén a Millenniumi emlékmű oszlopcsarnokában szobra áll. Izmitben 2008-ban avatták fel a Thököly Imre Emlékházat, a késmárki vár udvarán 2022-ben leplezték le szobrát.