Krónika
Holttestekkel teli szellemhajó sodródott az óceánon
A legrémisztőbb forgatókönyveket sokszor az élet írja
1775. augusztus 11-én a Herald nevű bálnavadászhajó legénysége egy háromárbócost talált Grönland partjainál. Az Octavius névre keresztelt hajó mozdulatlanul sodródott a vízen, fedélzetén semmi életjel nem látszott. A Herald matrózai érezték, valami nincs rendben, ezért átszálltak a titokzatos járműre. A látvány, ami ott fogadta őket, örökre beléjük égett: 28 halálra fagyott tengerész feküdt mozdulatlanul a kísértethajó padlóján. Az áldozatok között volt egy gyermekét karjaiban tartó asszony, és egy matróz is, aki láthatóan tüzet próbált rakni, hogy életben maradjon.
A kapitány holttestét a kabinban találták meg, az íróasztalánál ülve, kezében tollal. Előtte a hajónapló feküdt, mintha épp írni készült volna, amikor utolérte a fagyhalál.
A legutolsó feljegyzés 1762. november 11-én készült, vagyis a legénység már 13 éve halott lehetett.
A naplóban megadott utolsó pozíció szerint a hajó az északi szélesség 75°, a nyugati hosszúság 160°-án járt, alig 402 kilométerre az alaszkai Barrow-tól. Ez pedig azt jelentette, hogy az Octavius egy évszázaddal mindenki előtt, elsőként szelte át az északnyugati átjárót, amely a Jeges-tengeren keresztül köti össze az Atlanti- és a Csendes-óceánt – mindezt úgy, hogy a fedélzetén már egyetlen élő ember sem maradt.
A rémült Herald-matrózok a hajónaplón kívül semmit sem vittek magukkal, és sietve visszatértek a saját hajójukra.
Legenda vagy valóság a kísértethajó története?
A történészek szerint az eset valószínűleg csak legenda. Az Octaviusról szóló első írásos beszámoló 1828-ból származik, vagyis több mint ötven évvel az állítólagos felfedezés után jelent meg a The Ariel című amerikai irodalmi folyóiratban.
Az sem erősíti a történet hitelességét, hogy számos változata létezik:
- egyes verziókban Gloriana,
- másokban Jenny néven szerepel a szellemhajó,
- és hol a Balti-tengeren,
- hol a világ teljesen más pontján bukkan fel.
A fő cselekmény azonban minden változatban azonos.
A legrémisztőbb forgatókönyveket sokszor az élet írja
Nem minden kísértethajó-történet kitaláció. A Franklin-expedíció tragédiáját például maga az élet írta, ráadásul horrorba illő részletekkel.
Sir John Franklin 1845-ben indított brit felfedezőútjának célja az északnyugati átjáró felkutatása és végighajózása volt. A két hajó, az Erebus és a Terror azonban a Viktória-szoros jégtömbjei között rekedt, a Vilmos király-sziget közelében. A legénység két telet töltött a jég fogságában, mígnem 1848 áprilisában úgy döntöttek, gyalog vágnak neki a fagyott pusztaságnak. A 129 fős csapatból végül senki sem élte túl az utat.
A kapitány és emberei után több expedíció is kutatott, de eredménytelenül. A tragédia idővel legendává vált, számos könyv és film is feldolgozta a történetet. Az 1980-as évek ásatásai során több emberi maradványra bukkantak, egyes csontokon pedig vágásnyomokat találtak; ez arra utalt, hogy a végső kétségbeesésben a túlélők kannibalizmusra kényszerülhettek.
A mai napig sem teljesen világos, miért hagyták el a viszonylag biztonságos hajókat. Egyesek ólommérgezésre gyanakszanak, mások szerint a szélsőségesen hideg időjárás okozta a pánikot.
Az „önálló életre kelt” Baychimo
Az SS Baychimo 1931-ben vált hírhedt kísértethajóvá, és ez volt az első ilyen eset, amelyet fényképeken is megörökítettek. A svéd Lindholmens Mekaniska Verkstad AB hajógyárban épített, 70,1 méter hosszú, 1322 tonnás gőzös 1914-ben állt szolgálatba SS Angermanelfven néven. Az első világháborút követően brit tulajdonba került, ekkor kapta az SS Baychimo nevet.
A hajó éveken át Anglia és Kanada között szállított árukat, mígnem 1931. október 1-jén a Beaufort-tengeren, a Barrow-szorosban a jég fogságába esett. Attól tartva, hogy a hajótest megsérül, a legénység elhagyta a fedélzetet, és a közeli Barrow-ban keresett menedéket.
Amikor másnap visszatértek, a hajó nyomtalanul eltűnt: kiszabadult a jég fogságából, és elsodródott. Október 9-én repülőgépről sikerült újra észrevenni, ekkor ismét jégfalak közé szorult. A mentést tavaszra halasztották, addig állandó őrséget helyeztek a gőzös mellé.
November 29-én azonban hóvihar söpört végig a vidéken, és az őrök kénytelenek voltak elhagyni a hajót. Mire visszatértek, a Baychimo ismét eltűnt. Néhány nappal később egy eszkimó vadász látta meg, majd ismét nyoma veszett. A hajót az ezt követő évtizedekben többször is észlelték, utoljára 1969-ben bukkant fel, azóta senki sem látta – írta meg az Origo.
