A rabszolgaszállító hajón született filozófus

Sancho szülei Nyugat-Afrikából származtak, és rabszolgaként kerültek a hajóra. A fiú édesanyja pár napra a szülés után meghalt, apja pedig, a történészek szerint, öngyilkos lett, inkább a tengerbe vetette magát, mint hogy a rabszolgaságban éljen. Az árván maradt Ignatiust egy brit hajós Londonba vitte, ahol három nővérhez került Greenwichben, tulajdonképpen szolgának, de nem törvényes rabszolgaként, hiszen az angol jog szerint a rabszolgaságot formálisan nem ismerték el, mégis elnézték.

Ignatius sorsa azonban fordulatot vett. Egy szomszéd, John Montagu, Sandwich 2. grófja, aki a Royal Navy egyik magas rangú tisztje volt, felfigyelt a fiú éles eszére és kíváncsiságára. Könyvekkel látta el, bátorította tanulásra. Sancho autodidakta módon sajátította el a latin alapjait, zenét tanult, színdarabokat olvasott és írt, miközben még mindig egy szolgai szerepbe volt kényszerítve. Az angol társadalom nem tudta hová tenni őt: fekete, de művelt; szolga, de gondolkodó.

40 éves korára Sancho végre elnyerte szabadságát, a Montagu család támogatásával szabaddá vált, majd adományuknak hála, egy kis boltot nyitott Westminsterben. Ez a bolt lett a társasági élet központja: művészek, írók, zenészek látogatták rendszeresen. Sancho levelezett a kor legnagyobb gondolkodóival, köztük Laurence Sterne-rel, az Érzékeny utazás írójával – akit arra buzdított, hogy szólaljon fel a rabszolgaság ellen.

Sterne válasza, melyben elismeréssel szól Sanchóról, ma is irodalmi és társadalmi dokumentumként idézett bizonyíték arra, hogy egy fekete ember is képes formálni az európai eszmecserét, még akkor is, ha a társadalmi berendezkedés ezt eleve kizárta volna.

Képzeljük el közösen, kedves Olvasó, hogy hogyan élte meg a korabeli Angliában egy napját Ignatius Sancho a boltjában, egészen pontosan az Úr 1774. évében a Westminster, Charles Street 19. cím alatt.

Reggel 7:15 – a szellem ébredése. A boltok még zárva, az utcák nyirkosak a hajnali ködtől. De Sancho már talpon van. Az első dolga, hogy végig olvassa az előző este befejezetlen levelét Laurence Sterne-nek, a híres írónak. A levél nem szimpla udvariaskodás: őszinte, szenvedélyes érvelés a rabszolgaság embertelensége ellen, saját sorsán keresztül megmutatva, hogy fekete bőrrel is lehet valaki morális és intellektuális egyenrangú. „Hiszen Ön, uram, a lélek érzékeny szerkezetét festi meg írásaiban – képzelje el, mit érez egy ember, akinek bőrétől függ, hogy láncba verik-e.” Ignatius Sancho levele Laurence Sterne-nek. 8:30 – az üzlet nyílik, az ajtó és az elme is. Sancho kisboltja több, mint árusítóhely: szellemi szalon, társasági találkozóhely, ahol angol úriemberek és művészek fordulnak meg. Teát, dohányt és papírt árul, de legtöbben a társaságáért jönnek. Fanyar humor, mély gondolatok, naprakész politika, ezek a valódi portékái. Ma épp David Garrick, a híres színész és Shakespeare-szakértő tér be hozzá. Garrick kedveli Sanchót, gyakran beszélgetnek színházról, zenéről. Sancho maga is komponált zenét, sőt, táncdarabokat és menüetteket is írt – néhányat ma is őriznek kéziratban. 11:00 – levelet diktál, amiben a gondolat fegyverré válik. Egy fiatal fiú – valószínűleg egy tanítvány vagy segéd – lejegyzi, amit Sancho diktál. Újabb levél készül az egyik abolicionista társának, amelyben részletesen kifejti, miként válhat a kereskedelem eszköze az emberiség ellenségévé, ha az kizsákmányolásra és rabszolgaságra épül. Nem vagdalkozik, nem kiabál, érvel, érzelmekkel és logikával. „Az angol ember szabadságáról beszél, miközben fekete testvéreimet láncban tartja. Hol kezdődik az erkölcs, ha nem az ajtón belül?” Délután 2:00 óra – az afro-brit boltos, aki szavazhat. Aznap a városi tanács embere jön, és megerősíti: Sancho ingatlana és jövedelme alapján jogosult a szavazásra a közelgő választásokon. Ez nem pusztán adminisztratív tény, ez maga a történelem. Az első fekete brit, akinek politikai joga van beleszólni a parlamenti választásokba. A döntés híre hamar elterjed, a boltja előtt már másnap gyűlnek a kíváncsiak, támogatók és ellenzők is. Este 6:00 óra– vacsora, levelek, és a család. Sancho hazatér feleségéhez, Anne-hez és gyermekeikhez, nyolc gyermekük született. Az otthon melegsége, a vacsora egyszerűsége és a napközben gyűjtött gondolatok újra papírra kerülnek. Aznap este ismét ír: „Ha tollam által egyetlen szív is megérti, hogy az igazság bőrszíntől független, már nem éltem hiába.”

Ignatius Sancho az első dokumentált afro-brit, aki szavazati joggal rendelkezett. Ez a jog az ingatlan birtoklása révén illette meg, s ezzel újabb történelmi korlátot döntött le: ő lett a brit demokrácia első feketebőrű résztvevője.

1780-ban halt meg, de művei nem merültek feledésbe. Halála után felesége, Anne Osbourne segítségével megjelent levélgyűjteménye (Letters of the Late Ignatius Sancho, an African, 1782), mely azonnal bestsellerré vált. A könyv az első irodalmi mű, amelyet egy fekete brit szerzőként publikált és hatalmas szerepet játszott a brit abolicionista mozgalom ébredésében.

Miért volt ez rendkívüli? Mert egy rabszolgahajón született ember lett a brit kultúra ünnepelt alakja. Mert a rasszizmus, osztálytársadalom és előítélet szövedékében sikerült önálló identitást, polgári szerepet és értelmiségi státuszt kivívnia. Mert nem hallgatott, hanem írt, beszélt, tanított és közösséget épített. És végül mert bizonyította: a szabadság nem pusztán jogi állapot, hanem szellemi harc is.

Ma Londonban utcák és iskolák viselik nevét. 2023-ban a BBC dokumentumfilmet készített róla, számos brit egyetem tananyagában szerepel. Ignatius Sancho a 18. század egyik legnagyobb példája annak, hogy az emberi szellem képes áttörni a láncokat – legyenek azok vasból vagy előítéletből.