Mi lenne, ha Jupiter ma is akkora lenne, mint régen?

A kutatók, Konstantin Batygin (Caltech) és Fred Adams (University of Michigan) legfrissebb tanulmányukban, a két közeli hold, Amalthea és Thebe pályájának részletes vizsgálatával rekonstruálták a Jupiter korai fejlődését. A holdak szokatlan pályadőlése olyan információkat hordoz, amelyek visszavezethetőek a bolygó kezdeti fizikai állapotára. Az eredmények szerint mindössze 3,8 millió évvel az első szilárd szemcsék megjelenése után a Jupiter térfogata kétszerese, sőt akár 2,5-szerese is lehetett mai méretének – írja a Sciencealert cikke alapján a Hirado.hu.

„Meglepő, hogy 4,5 milliárd évvel a Naprendszer születése után is léteznek olyan nyomok, amelyekből következtethetünk a Jupiter korai történetére” – fogalmazott Adams.

A kutatás szerint a fiatal Jupiter gyorsan és agresszíven növekedett: az őt körülvevő gáz- és porkorongból évente akár 2,4 Jupiter-tömegnyi anyagot is elnyelhetett.

Ez a fázis nemcsak hatalmas méretnövekedéssel, hanem egy rendkívül erős – a mainál ötvenszer nagyobb – mágneses térrel is járt.

A tudósok szerint ez a felfedezés megerősíti a „bottom-up” bolygóképződési elméletet, amely szerint a bolygók először kicsiny kőzetmagként indulnak, majd elegendő tömeg elérése után gázt is képesek magukhoz vonzani. A Jupiter tehát ugyanúgy indult, mint a Föld vagy a Mars – csak sokkal látványosabban fejlődött tovább.

A tanulmány arra is rávilágít, hogy a Jupiter összehúzódása a mai napig tart: ahogy a bolygó felszíni és belső hőmérséklete csökken, tömege egyre kompaktabb lesz, belső energiáját lassan elveszítve.

Bár mérete lenyűgöző volt, a Jupiter soha nem volt elég nagy ahhoz, hogy csillaggá váljon – ehhez legalább 85-ször nagyobb tömegre lenne szükség.

„A célunk, hogy megértsük, honnan jövünk. A bolygóképződés kezdeti szakaszainak feltérképezése kulcsfontosságú ahhoz, hogy megértsük a Naprendszer kialakulását” – mondta Batygin.

A felfedezés új lehetőségeket nyit meg a bolygórendszerek fejlődésének kutatásában, és megerősíti a Jupiter központi szerepét a Naprendszer stabilitásában – abban a folyamatban is, amely lehetővé tette, hogy a Földön kialakuljon az élet.