Krónika
Hollandiában akadt horogra a magyar gyanúsított

Letartóztattak a holland hatóságok egy magyar férfit, aki a feltételezések szerint május 3-án a Salzburg tartományi Pinzgauban található Maria Alm egyik parkolójában az éjjeli órákban fejbe lőtte egykori élettársát – jelentette péntek reggeli adásában az Osztrák Közszolgálati Rádió. Mint a cikkből kiderül, a 34 éves német nővel a találkozót, amelyen személyes tárgyakat is átadtak volna egymásnak, előzőleg megbeszélték.
A bűncselekményt a hölgy egyik ismerőse egy autó visszapillantó tükréből figyelte meg, majd azonnal riasztotta a rendőrséget. Az elkövető a hatóságok kiérkezésekor már elmenekült a helyszínről. A nyomozás során megállapították, hogy a férfi a bűncselekmény elkövetés után bérelt, ezüst színű Skoda Octaviájával Németországba távozott, majd vonattal Utrechtbe utazott tovább. A gyanúsítottat ötnapos körözést követően csütörtökön reggel egy helyi áruház elhagyásakor vették őrizetbe a holland hatóságok.
A jelentés szerint az érintett a letartóztatásakor nem tanúsított ellenállást. Az osztrák szövetségi bűnügyi hivatal közlése szerint az elkövető kézre kerítése érdekében működésbe hozták az európai ENFAST-hálózatot (European Network of Fugitive Active Search Teams) is. A gyanúsítottat most az illetékes amszterdami bíróság elé állítják, amely majd dönt kiadatásáról Ausztriának. A gyanúsított engedéllyel tartott egy maroklőfegyvert, amelyet feltehetőleg a bűncselekmény elkövetéséhez használt.
Az ORF tudósítása szerint a férfi áldozata tavaly decemberben veszélyes fenyegetés és rongálás miatt feljelentette volt élettársát, akivel kapcsolata 2024-ben bomlott fel. A férfi akkor tagadta az ellene felhozott vádakat. Az elkövető többször igyekezett kapcsolatba lépni a nővel, akinek SMS-üzenetet is küldött, amelyben úgy fogalmazott, hogy „rémálommá teszi az életét”.