Krónika

Rogán Antal már nem szerepel a szankciós listán

Az Egyesült Államok külpolitikai érdekeivel ellentétes volt a Rogán Antal elleni korábbi intézkedés

Az amerikai pénzügyminisztérium levette Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert a szankciós listáról, amely világosan bizonyítja azt, hogy más szelek fújnak Washingtonban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Rogán Antal már nem szerepel a szankciós listán
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Rogán Antal
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető rámutatott, hogy az előző, Joe Biden vezette amerikai adminisztráció a tavaly novemberi elnökválasztáson elszenvedett, megsemmisítő vereségét követően, még Donald Trump elnök hivatalba lépése előtt „abszolút bosszúból” több intézkedést is hozott Magyarországgal szemben.

„Az egyik ilyen volt Rogán Antal miniszter kollégám szankciós listára helyezése, amely nyilvánvalóan egy politikai bosszú volt egy Budapestről frusztráltan távozó nagykövet részéről” – fogalmazott.

„Nos, hogy más szelek fújnak Washingtonban, azt világosan bizonyítja az a tény is, hogy néhány perccel ezelőtt az amerikai pénzügyminisztérium közölte, hogy Rogán Antalt levették a szankciós listáról” – húzta alá.

Az esti órákban az amerikai külügyminisztérium azt közölte, hogy az Egyesült Államok külpolitikai érdekeivel ellentétes volt a Rogán Antal elleni korábbi szankciós intézkedés.

Tammy Bruce szóvivő arról is beszámolt, hogy az adminisztráció döntéséről Marco Rubio amerikai külügyminiszter kedden telefonon tájékoztatta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztert. A közlemény szerint a két politikus telefonos megbeszélésén szó volt a két ország közeledő véleményéről kritikus fontosságú kérdésekben, valamint tárgyaltak a gazdasági együttműködésben rejlő lehetőségekről.

Az amerikai pénzügyminisztérium külföldi vagyontárgyak ellenőrzésével foglakozó irodája (Office of Foreign Assets Control – OFAC) kedden rövid közleményt tett közzé arról, hogy Rogán Antalt eltávolították a szankcióval sújtott személyek listájáról.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét a leköszönő Biden-adminisztráció az idén január 7-én helyezte a külföldi magánszemélyek szankciós listájára (Specially Designated Nationals).

Kapcsolódó írásaink