Kiderült a szerzetesek titka

A Royal Society Open Science folyóiratban megjelent tanulmányt a biokodikológiára szakosodott nemzetközi tudóscsoport mutatta be, amely tudományág az ókori könyvekben található biológiai nyomokat vizsgálja.

32 középkori kötetet elemeztek, amelyeket 1140 és 1275 között készítettek, elsősorban ciszterci apátságokban, például a franciaországi Clairvaux-i apátság könyvtárában. A több mint 1400 ősi könyv között a kutatók 19 olyan példányra összpontosítottak, amelyeknek szokatlan borítója volt.

A tanulmány modern technikákat, köztük tömegspektrometriát és ősi DNS-elemzést használt. Ezek a technológiák lehetővé tették annak pontos meghatározását, hogy a burkolatok egy része nem hagyományos anyagokból, például vaddisznó- vagy szarvasbőrből készült, hanem tengeri állatok – úszólábúak – bőréből, ideértve a fókákat, a szakállas fókákat és a hárfafókákat.

Az elemzés kimutatta, hogy a kötések közül legalább nyolc az Atlanti-óceán északnyugati részéből származott. Ezeket a fókákat Grönlandra, Izlandra, Skóciára, Skandináviára és Dániára kiterjedő területeken gyűjtötték be. Bőreiket vagy a norvég vikingek leszármazottjai által ellenőrzött kereskedelmi utakon importálták, vagy egyházi tizedet kaptak.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy a 13. században a norvégok aktívan szállítottak rozmár elefántcsontot és prémeket Európába, és ebbe a kereskedelmi rendszerbe jól illeszkedik a fókabőr használata könyvkötésekhez.

A tanulmány egyik vezető szerzője és a Párizsi Panthéon-Sorbonne Egyetem könyvkonzerválási szakértője, Elodie Lévêque a Live Science-nek elmondta, hogy a szerzetesek valószínűleg nem ismerték fel semmi szokatlannak a fókabőr használatát. Akkoriban a francia nyelvben egyszerűen nem volt pontos kifejezés az állatra, ami még az írástudók elől is eltitkolhatta volna az anyag eredetét.

Érdekes módon az elemzett könyvek között voltak úgynevezett „szőrös könyvek” – a borítón megmaradt a gyapjúborítás egy része. A tudósok 13 ilyen példányt azonosítottak Franciaországban, Angliában és Belgiumban a leányapátságokban.

A fókabőr kiválasztása valószínűleg nem csak esztétikai volt. Tartós, vízlepergető és kopásálló – olyan tulajdonságok, amelyeket a kolostori környezetben nagyra értékeltek. A ciszterciek, ahogy Leveque hangsúlyozza, a „visszafogott luxusra” törekedtek, és a fókabőr könnyű textúrája megfelelt esztétikai ideáljaiknak. Ez különböztette meg őket például a bencésektől, akik a sötétebb, masszívabb borítókat kedvelték.

A kutatók azonban hangsúlyozzák, hogy nincs közvetlen kapcsolat a könyvek tartalma és a fókabőr használata között. Nem maradt fenn olyan írásos forrás, amely megmagyarázná ennek az anyagnak az okait. Lehetséges, hogy kizárólag fizikai és vizuális tulajdonságai miatt értékelték, nem vették figyelembe biológiai vagy földrajzi eredetét.

Ez a felfedezés megváltoztatja a középkori könyvkötészetekben használt anyagokról alkotott ismereteinket. Emellett rávilágít az európai skandináv és katolikus kolostorokat összekötő kereskedelmi hálózatok méretére és szervezettségére, és bemutatja, hogy az északi területek természeti erőforrásai milyen mélyen szőtték be Európa szellemi központjainak mindennapi életét.