Krónika
„Csendben a világ tetején”
Miért hagyta George Harrison maga mögött a Beatlest és a hírnevet?
George Harrison mindig is a Beatlesen belüli alábecsült zseniként volt ismert. Bár Lennon és McCartney dominálták a dalszerzést, Harrison fokozatosan megmutatta saját kreativitását olyan dalokkal, mint a While My Guitar Gently Weeps, Something és Here Comes the Sun. A ’60-as évek végére már frusztrálta, hogy kevés teret kapott a zenekarban, miközben spirituális útkeresése egyre fontosabbá vált számára. Indiai utazásai és Ravi Shankar szitárművésszel való kapcsolata mély hatást gyakorolt rá, és a Beatles utolsó éveiben egyre inkább a keleti filozófia és zene felé fordult. 1968 februárjában a Beatles tagjai elutaztak Indiába, hogy a híres spirituális mester, Maharishi Mahesh Yogi irányításával elmélyedjenek a transzcendentális meditációban. Az út eleinte idilli volt: a Himalája lábainál fekvő Rishikeshben egy elzárt ashramban gyakorolták a meditációt, távol a világi zajoktól és a hírnév nyomasztó terhétől. Harrison számára ez az időszak döntő fordulópontot jelentett. Míg Lennon és McCartney végül kiábrándultan távoztak az ashramból – részben a Maharishivel kapcsolatos pletykák miatt –, Harrison továbbra is hitt a meditáció erejében, és élete végéig gyakorolta azt.
Ez az út mély nyomot hagyott benne: a keleti vallások és filozófiák iránti elköteleződése ekkor vált véglegessé. Nemcsak a meditációt vette át, hanem a hinduizmus számos aspektusát is, sőt később egy hindu templom építésében is segédkezett London közelében. Dalai is tükrözték ezt a szemléletváltást: a My Sweet Lord például egyértelműen a hindu isten, Krisna iránti tiszteletét fejezi ki.
A Beatles széthullása után Harrison robbanásszerűen indította szólókarrierjét. All Things Must Pass (1970) című albuma nemcsak egy remekmű lett, hanem azt is megmutatta, hogy a Beatlesen belül visszatartott kreatív energiája végre teljes erővel szárnyalhatott. Az album egyik legismertebb dala, a korábban említett My Sweet Lord, spirituális töltetű popdal lett, amely világsikerre tett szert.
Harrison azonban nem kívánt Lennonhoz vagy McCartney-hoz hasonlóan a rivaldafényben maradni. 1971-ben megszervezte a Concert for Bangladesh jótékonysági eseményt, amely az első nagyszabású segélykoncert volt a zenetörténelemben. Az esemény hatalmas sikert aratott, de Harrison megbánta, hogy nem maradhatott teljesen háttérben. A következő években egyre inkább távolodott a mainstream zenei világtól. 1974-ben megalapította a Dark Horse Records kiadót, saját tempójában dolgozott, és egyre többet töltött angliai birtokán, a Friar Parkban.
Harrison mindig is ambivalens volt a hírnévvel kapcsolatban. A Beatles-sikerrel együtt járó őrület és a folyamatos médiafigyelem egyre inkább taszította. Egy interjúban egyszer így fogalmazott: „A Beatle-léttel nem az volt a baj, hogy zenéltünk, hanem az, hogy a külvilág másként látott minket, mint amilyenek valójában voltunk.”
A Beatles tagjai között mindig is voltak feszültségek, hiszen négy különböző személyiségű zseni próbált együtt alkotni. Míg John Lennon és Paul McCartney a dalszerzés fő motorjai voltak, George Harrison gyakran háttérbe szorult – és ez a feszültség idővel egyre nyilvánvalóbbá vált. De tényleg rivalizált McCartney-val? És miért volt különösen bonyolult az ő kapcsolatuk? Paul McCartney, a Beatles egyik fő dalszerzője és zenei vezetője mindig is maximalista volt. A stúdiófelvételeknél aprólékosan kidolgozta a dalokat, és pontosan megmondta, hogy a többiek hogyan játsszanak – ez különösen Harrison számára volt frusztráló. George sokszor panaszkodott arra, hogy nem kapott elég teret a zenekarban. Míg McCartney és Lennon minden albumon több tucat dalt jegyzett, Harrisonnak gyakran csak egy-két saját szerzemény jutott. Például az 1968-as The White album közel 30 dalából mindössze négyet írt ő – pedig ekkorra már olyan mesterművek voltak a tarsolyában, mint a While My Guitar Gently Weeps vagy a Something. Harrison később így emlékezett vissza: „Nehéz volt bármit is elérni a Beatlesben, mert ott volt az a két hatalmas alak – John és Paul –, és én mindig csak egy kis helyet kaptam.” A McCartney és Harrison közötti feszültség leglátványosabban a Let It Be (később Get Back) album felvételein robbant ki 1969 elején. Az ikonikus vitájuk a Peter Jackson által restaurált The Beatles: Get Back dokumentumfilmben is látható. Harrison látványosan ingerült volt attól, hogy McCartney minden részletet irányítani akart. Egy ponton frusztráltan odavágta neki: „Játszhatok, ahogy akarod, vagy egyáltalán nem játszom, ha az jobban tetszik neked!” Ez a mondat tökéletesen összefoglalta az akkori helyzetet: George egyre kevésbé érezte magát egyenrangúnak, és elegendő volt egy szikra, hogy nyílt összetűzésbe kerüljön McCartney-val. A Let It Be stúdiómunkái során Harrisonnak egy ponton annyira elege lett, hogy egyszerűen otthagyta a zenekart. Aznap délután a naplójába csak annyit írt: „Kiléptem a Beatlesből. Minden jót kívánok nektek.”
Ez a döntése természetesen nem volt végleges, de jól mutatta, hogy mennyire megromlott a viszony. A többiek végül meggyőzték, hogy térjen vissza – de a zenekar végső felbomlását már nem lehetett elkerülni.
A spiritualitás is fontos szerepet játszott a visszavonulásában. Harrison elmélyült a hinduizmusban, és az anyagi világnál sokkal fontosabbnak tartotta a belső békét. A ’80-as évektől kezdve alig adott interjúkat, inkább a családjának és kertészkedési szenvedélyének szentelte az életét. A Travelling Wilburys szupergrup tagjaként ugyan még zenélt Bob Dylan és Tom Petty oldalán, de ez inkább baráti projekt volt, mint a sztárság hajszolása.
A Beatles feloszlását követően Harrison kapcsolata vegyesen alakult egykori zenésztársaival. Lennonhoz való viszonya az 1970-es években távolságtartó volt, részben a Beatlesen belüli konfliktusok és üzleti viták miatt. Ugyanakkor Lennon 1980-as halála előtt már barátságosan beszéltek egymással. Paul McCartney-val a kapcsolata hullámzó volt: időnként barátként beszélgettek, máskor pedig érezhető volt a régi rivalizálás. Ringo Starr volt az egyetlen, akivel Harrison mindig közeli kapcsolatban maradt, számos dalban együtt dolgoztak Harrison szólókarrierje során.
Sajnos George Harrison 2001-ben elhunyt rákban, de ha ma is élne, valószínűleg ugyanazt az életet élné: távol Hollywoodtól, inkább gitárral a kezében, egy csendes kertben meditálva.
Lennon és McCartney életútja mutatja, milyen lehetett volna Harrison karrierje, ha marad a rivaldafényben – de ő más utat választott. A Beatles tagjai közül talán ő érte el a legnagyobb belső békét. Nem vágyott a sztárságra, csak a zenére és a nyugalomra. Egy valódi „Csendes Beatle” volt – és maradt örökre.
