Meglepő vallomást tett Cristiano Ronaldo
ĀJöhet az esküvő, és ezzel egy új fejezet az életében
ĀJöhet az esküvő, és ezzel egy új fejezet az életében
ĀBüszke arra az útra, amit bejárt, arra, hogy viselhette a címeres mezt
ĀA zenész még októberben jelentette be visszavonulását
ĀMiért hagyta George Harrison maga mögött a Beatlest és a hírnevet?
ĀAz 500 méteren első női kajaknégyes tagjaként állhatott fel a dobogó legfelső fokára
ĀJoe Biden volt amerikai államfő közvetlenül Donald Trump beiktatása után elutazott
ĀA 35 esztendős háromszoros olimpiai bajnok úszó összesen 97 érmet nyert olimpiákon, világ- és Európa-bajnokságokon
ĀVisszavonulása nem a szomorúságról, sokkal inkább egy dicsőséges karrier lezárásáról szól
ĀAz ukrán elnök szerint, ha a katonák fáradtak, megkérdezik, hogy visszavonulhatnak-e, és ezt engedélyezni szokták
ĀEgy ukrán hadifogoly saját parancsnokai döbbenetes parancsáról vallott
ĀAz utóbbi időben az orosz csapatok egyre nagyobb erővel nyomulnak nyugat felé
ĀCsekély sikerek északon – sok veszteség délen
ĀMár nem szeretne játszani, mert félelem és aggodalom lenne benne
ĀUtoljára versenyzett együtt nemzetközi porondon az Európa-bajnok és 2023-ban világbajnoki ezüstérmes könnyűsúlyú kettes egység
ĀA fehérorosz elnököt foglalkoztatja a jövő
ĀElon Musk jóslata egybeesik Zelenszkij kétségbeesésével
ĀAz elmúlt 24 órában az orosz csapatok hat ellentámadást vertek vissza több helyszínen Avgyijivkától nyugatra
ĀMinden adott ahhoz, hogy sikeredző váljon belőle
ĀSomkuti Bálint elmondta, mi célt szolgálhatott és milyen következményei lehetnek Avgyijivka feladásának