Krónika
Lassan a sör is íztelenné válik
Beleszólt a buliba az éghajlatváltozás

Elgondolkodtató összeállítást tett közzé a BBC a sör ízének módosulásáról. Mint az anyagból kiderül, e nedű ízét három kémiai vegyület összetett szimfóniája hozza létre – s ezek a komló, az élesztő és az árpamaláta. Ám most az éghajlatváltozás fenyegeti ezek közül kettő, azaz az árpa és a komló termelését.
A Cseh Tudományos Akadémia kutatója, Mirek Trnka a lapnak elmondta, a gyártók által a főzés során felhasznált, hagyományos termények közül az úgynevezett nemeskomló a korábbinál nehezebben termeszthető. A szakember és kollégái úgy vélik, Európa legnagyobb komlótermesztő régiójában az 1970-es évek óta húsz százalékkal csökkent a nemeskomló termelése. Ennek nyomán pedig apadt az úgynevezett alfasavak mennyisége, amelyek a sör jellegzetes, keserű ízét adják.
Trnka tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy 2050-re már harmincegy százalékos lesz a visszaesés, így a habzó ital és persze annak előállítói egzisztenciális válsággal néznek majd szembe. Ha másért nem, hát azért, mert a sör íze borítékolhatóan meg fog változni.