Magyarország nem támogatja a tíz évesnél idősebb autók évenkénti műszakiztatását
ĀAz Európai Bizottság kezdeményezett jogszabálymódosítást
ĀAz Európai Bizottság kezdeményezett jogszabálymódosítást
ĀAz átgondolatlan, felelőtlen módosító indítványokat most sem támogatja a kormány
ĀEgy közismert autóforgalmazó módszereire derült fény a bíróságon egy, az ügyész által indított közérdekű perben
ĀKiesett a pikszisből Bill és Melinda Gates alapítványa
ĀMegváltoztathatják a megjelölt tanulmányi területek sorrendjét, illetve újakat is felvehetnek
ĀA nagyfogyasztóknál az energiafogyasztás mérése továbbra is kötelező
Ā„A gyermekek kárára bűncselekményt elkövetők számára nincs kegyelem!”
ĀA javaslatot benyújtották az ukrán miniszterelnöknek
ĀFranciaország képviselői is kezdeményeztek hasonló intézkedést, mint amibe a németek kezdtek
ĀA módosított rendelet értelmében az új szabályok január 1-jétől lépnének hatályba
ĀA politikus kiemelte, rendkívül negatívan értékelik az alapszerződések módosításait, hiszen ez kísérlet a lengyel állam felszámolására
ĀNem vehetnek részt a harci cselekményekben azok, akik nem estek át az általános katonai alapképzésben
ĀHétvégén átszabják a Lánchíd budai oldalánál lévő körforgalmat
ĀNem lesz szimpatikus a Bukaresti kormány
ĀAz európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről, illetve egyes törvények módosításáról szól