Krónika

Tavaszias hétfőnk lesz

A déli, délnyugati szél az ország északkeleti negyedét leszámítva megélénkül, a Dunántúlon megerősödik, főként annak nyugati részein viharossá fokozódik

A változó mennyiségű és vastagságú fátyolfelhőzet mellett a legtöbb helyen kisüt a nap, az Északi-középhegység térségében, valamint Szabolcsban viszont borult, párás marad az idő, ott fordulhat elő néhol gyenge eső – közölte hétfői előrejelzésében a HungaroMet.

Tavaszias hétfőnk lesz
Január 6-án a déli, délnyugati szél az ország északkeleti negyedét leszámítva megélénkül, a Dunántúlon megerősödik, főként annak nyugati részein viharossá fokozódik (képünk illusztráció)
Fotó: MH-archív/Csudai Sándor

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 7, 12 fok között, délnyugaton 12 fok felett, északkeleten 5 fok alatt valószínű. Késő este többnyire 4 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Az orvosmeteorológus szerint meleg fronthatással számolhatnak az arra érzékenyek. Fejfájás, fáradtságérzet, álmatlanság jelentkezhet, hamarabb elfáradhat a szervezet, emelkedhet a vérnyomás.

Kapcsolódó írásaink