Meghökkentő higiéniai szokások

A higiéniai szokások, testünk és környezetünk tisztasága nagymértékben hozzájárul a mentális és fizikai jólétünkhöz. De mindaz, ami számunkra manapság teljesen természetes, régen csak álomnak számított.

A történelem során ugyanis sokszor tudatlanságból, ismeretek hiányában egészen elképesztő körülmények uralkodtak, amelyeket ma már elképzelni sem tudunk.

Ebben a cikkünkben az ókortól kezdve sorra vesszük a legkülönlegesebb és legmeghökkentőbb területeket, amelyek a higiéniával vagy éppen annak hiányával hozhatók összefüggésbe.

Higiéniai szokások a múltból, amelyek jó, hogy örökre eltűntek

Míg az ókor bővelkedett a szépségápolás és a fürdőkultúra vívmányaiban, és a szennyvízelvezetés civilizált módját, a csatornázást is feltalálták, addig a középkor óriási visszaesést jelentett Európában ezen a téren is. A pöcegödrök és éjjeliedények sötét évszázadaiban a városfalon kívülre, folyókba, utcai árkokba vagy egyenesen az utcára löttyintették az undok ürüléket. A telekhatárokra, elhagyatott helyekre vájt latrinák fölé néha építettek kis házikót, de volt, hogy a szemétdombot egyszerűen sorsára hagyták; és ilyenkor az árkokban felgyülemlő végterméket elmosta az esővíz.

Ókori és a világmegváltó tisztaság

Köztudott, hogy az ókori görögök, rómaiak, zsidók komoly tisztálkodási kultúrát alakítottak ki maguknak. Rómában a közfürdők a társadalmi élet szerves részei voltak, és az eredetileg tisztálkodásra szolgáló intézmények idővel valóságos wellnessközpontokká alakultak, ahol a mosdás, masszázs mellett társasági életet folytattak: a fürdőkben komoly üzletek, politikai alkuk is köttettek. A tisztálkodás fontosságát jelzi, hogy a birodalom bukása tájékán csak Rómában nagyjából ezer közfürdő működött.

• Mocskos volt a középkor – be is ütött a krach

A középkor hírhedt időszak volt a higiénia hiányának szempontjából, különösen akkor, ha a pestisjárványt vesszük figyelembe. Az 1347 és 1352 között Európát sújtó fekete halál hatalmas pusztítást végzett, és bizony a higiénia hiánya nagyban hozzájárult a járvány gyors és halálos terjedéséhez. Tekintve, hogy a középkori városok sűrűn lakottak voltak, az utcák büdösek, piszkosak voltak, a szennyvíz az utcákon folyt nap mint nap, amely hozzájárult a fertőzések terjedéséhez.

• A kelleténél is ritkábban fürödtek

Az emberek a középkorban nem sűrűn zuhanyoztak, és természetesen nem vettek nagy habfürdőt egy hosszú és fárasztó nap végén, mint ahogyan azt manapság mi szoktuk. Egyrészt mivel a fürdést gyakran társították az erkölcsi romláshoz és a luxushoz, másrészt tudatlanok voltak. Ráadásul az akkori orvosok és tudósok sem értették még, hogyan terjednek a betegségek, így nem is nagyon erőltették a tisztálkodást.

Bár a középkorban az emberek különféle módszerekkel próbálták meg elkerülni a betegséget, ám ezek közül sok tévhiten alapult. Sokan úgy hitték, hogy a betegségek rossz levegő által terjednek. Ennek érdekében különféle illatosítókat, gyógynövényeket és égő anyagokat használtak a lakásokban, hogy javítsák a levegő minőségét. A fürdés viszont eszükbe sem jutott.

• Luxus helyett maradt a dézsafürdő

Az Európába beáramló barbárok és az erkölcsös keresztények számtalan antik kincset elpusztítottak, és bár a keresztény etika tényleg elítélte a meztelenkedést, a test kényeztetését, azért a fürdőkultúra még jó ideig része volt a középkornak. A legtöbb nagyvárosban fennmaradt a közfürdők rendszere, ahol a városlakó polgár lemoshatta magáról a piszkot. Persze azért nagy luxusra ne gondoljunk! Nyoma sincs már a római fürdők medencéinek! Van viszont hatalmas fakád, amelyet jó alaposan kibéleltek erős vászonlepedőkkel, hogy a szálka fel ne sértse a hátsójukat.

A fürdőzéshez felmelegített vizet hordtak dézsaszámra, és általában kikiáltó hirdette ki a városban, hogy az adott fürdő éppen készen áll a vendégek fogadására. Egy valamiben azonban a középkori fürdőházak hasonlítottak római elődeikre: a szerelemittas férfiak jó pénzért találhattak itt szolgálatra kész hölgyeket is. Nem csoda hát, hogy az egyház a bűn és a fertő melegágyaként tekintett a fürdőházakra, és mindenféle módon be akarták záratni azokat.

A nemesség tagjai a közfürdők helyett inkább otthon intézték a tisztálkodást. Mivel az óriási kád meleg vízzel való feltöltése hatalmas munka volt, ezért erre csak ritkán került sor, és ilyenkor megmártózott az egész család. Az volt a szokás, hogy először lefürödtek a család férfi tagjai, majd következtek a nemes hölgyek, a gyerekek, csecsemők és olykor a cselédek is.

• Amikor másként értelmezték a tisztaságot

A 15. századra Európa-szerte bezártak a közfürdők, és a családok is egyre ritkábban fürödtek. A korabeli orvostudomány ugyanis úgy gondolta, hogy a pestis és a szifilisz okozója a miazma, amely a levegőn és a vízen keresztül jut be a kitágult pórusokon át az emberi szervezetbe. Orvosi tanácsra a 15. századtól kezdve az emberek csak a kezüket és arcukat mosták meg reggelente. Ennek tárgyi bizonyítékaként rengeteg gyönyörű porcelántálka és kancsó maradt fenn, amelyeket a nemesi és polgári családok tagjai a hálószobájukban tároltak. A ritka, évente legfeljebb egyszeri fürdés hatására viszont terjengeni kezdtek a rosszabbnál rosszabb szagok, amelyeket a franciák parfümök használatával igyekeztek elnyomni.

A 19. századra mindez kezdett kitisztulni

A 19. század végéig még egy otthonban sem volt fürdőszoba, a hálószobában, illetve a konyhában vagy udvaron elhelyezett mosdótálakkal oldották meg a napi tisztálkodást mind a tehetősek, mind a szegényebbek, ki-ki eltérő gyakorisággal. Az 1880-as évektől azonban már beletervezték a polgári lakások és villák építkezéseinél a fürdőszobát és a vízöblítéses vécét is az épülettervekbe.

A polgári erény, nevelés része volt, hogy a gyerekeket reggelente hideg vizes mosdásra kényszerítették, mert ezzel akarták a jellemüket fejleszteni. Esténként pedig jöhetett a „nagyobb” mosdás: az arc, felsőtest (nyak, hónalj) megtisztítása és a fogmosás. A teljes testet érintő fürdés még a polgári családokban is hetente történt, és itt is előfordult, hogy az egyszer megtöltött kádban szépen sorban megfürdött az egész család.

Megdöbbentő adat, de még a két világháború alatt is csak a budapesti lakások ötven százalékában volt fürdőszoba.