Krónika

Napos, enyhén szeles hétfőnk lesz

A pára és a ködfoltok feloszlása után szinte mindenütt napos idő várható

A fátyolfelhőzet napközben a legtöbb helyen csökken. A délkeleti szél főként az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül – olvasható a HungaroMet Zrt. előrejelzésében.

Napos, enyhén szeles hétfőnk lesz
A pára és a ködfoltok feloszlása után szinte mindenütt napos idő várható október 21-én (képünk illusztráció)
Fotó: MH-archív/Katona László

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul. Késő estére nagyrészt 2 és 10 fok közé hűl le a levegő.

Az orvosmeteorológus szerint fronthatás nem terheli szervezetünket, sőt, a derült, napos idő jó hatással van a kedélyállapotunkra, a hangulatunkra, gyorsítja az anyagcserénket, és az erős csontozat kiépítésében nélkülözhetetlen szerepe van. Ezért érdemes a száraz időt kihasználni és lehetőleg a szabadban tölteni, kirándulni a természetben, ezáltal pihenni és feltöltődni.

Kapcsolódó írásaink