Krónika

Újabb munkatársakkal segíti a védekezést a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság

Vasárnap 116 gyulai vízügyes indult a tát-esztergomi és a komárom-almásfüzitői árvízvédelmi szakaszra

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) újabb 28 munkatársa indult útnak hétfőn, hogy az árvízzel leginkább veszélyeztetett Észak-Dunántúlon segítse az állami védvonalakon szolgálatot teljesítők munkáját – közölte a Kövizig az MTI-vel.

Újabb munkatársakkal segíti a védekezést a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Orbán Viktor kormányfő is folyamatosan részt vesz az árvízvédelmi munkálatokban
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Azt írták, a szakemberek a győr-árpási árvízvédelmi szakaszon teljesítenek majd szolgálatot. Vasárnap 116 gyulai vízügyes indult a tát-esztergomi és a komárom-almásfüzitői árvízvédelmi szakaszra, ahol hétfőn már munkába is álltak. Hétfőn és kedden 400 ezer homokzsákot szállítanak át a Kövizig területéről a védekezési helyszínekre – tudatták.

Kapcsolódó írásaink