Krónika
Elmeroggyant ember zaklatja a lakosokat

Boltokba jár, lop, mutogatja magát és agresszíven viselkedik a lakosokkal szemben egy férfi Kovászna városában – írja a Székelyhon. Mint a cikkben olvasható, a jó eséllyel mentálisan beteg ember karját széttárva úgy közlekedik, hogy akik ki akarják kerülni, az úttestre kényszerülnek. Esetenként fekvőtámaszokat is végez az utcán – de előfordult az is, hogy hozzáütött egy nőhöz, vagy késsel fenyegetőzött.
Gyerő József polgármesternek is tudomása van a szomorú esetről, de a hatásköre korlátozott. Átiratban jelezte a városi és megyei rendőrségnek és a csendőrségnek is, hogy mi a helyzet – de nem történt semmi. Pedig a közerkölcs megsértéséért be lehetne kísérni az illetőt a rendőrőrsre.
A lapban megjegyzik, ha az illető törvényszegést követ el, a rendőrség megbüntetheti. A legfontosabb lenne kideríteni, beszámítható-e egyáltalán, hiszen csak ezt követően lehetne a specializált intézmények valamelyikébe vinni. És az sem ártana, ha mindezt – azaz a „bolondságot” – a törvényszék mondaná ki, ellenkező esetben ugyanis el sem zárható.
A cikkben egyébként keserűen azt is megjegyzik, hogy elmekórtani intézetek gyakorlatilag nem is léteznek az országban.