Krónika

Ezért kerülhetett tisztítószer az ovisok reggelijébe

Az intézményvezető belső vizsgálatot indított az ügyben

Mint arról beszámoltunk, szerda reggel a pilisborosjenői Mesevölgy Óvodában tisztítószer került porcukor helyett a gyerekek reggelijébe – írja a Mandiner.hu.

Ezért kerülhetett tisztítószer az ovisok reggelijébe
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

Az óvoda közleményt adott ki, amelyből kiderül, hogyan történhetett meg ez a baleset.

Mint írják, az intézményvezető belső vizsgálatot indított az ügyben, hogy körüljárják, a helyzet hogyan állhatott elő. Ennek során arra a következtetésre jutottak, hogy közrejátszott az óvoda három csoportszobával való bővítése, illetve a főzőkonyha modernizálása is, amely egy jelenleg zajló fejlesztés. A közlemény szerint emiatt konyha nem minden épületben működik, így „az óvoda személyzete különböző logisztikai kihívásokkal szembesül a hónapok óta tartó, átmeneti időszakban, amely felborította a szokásos napi rutint”.

Ettől függetlenül az elrendelt belső vizsgálat eredményeit és megállapításait megvárják. A szükséges lépéseket az intézmény vezetése ezek alapján fogja megtenni.

Kapcsolódó írásaink