A titokzatos minószi „kígyóistennő”

A kortárs kutatások arra összpontosítanak, hogy volt-e többistenhit a minószi Krétán, és hogy mi volt a minószi vallás kapcsolata a későbbi görög mítoszokkal.

A „kígyóistennő” figuráját a tudósok kiemelték, és úgy gondolták, hogy az jelentős helyet foglal el a minószi vallásban, művészetben és társadalomban.

A „kígyóistennőként” azonosított fajanszfigurákat 1903-ban fedezte fel Sir Arthur Evans brit régész a Kréta szigetén található Knósszosz palotában található úgynevezett templomi raktárakban. Jelenleg a heraklioni régészeti múzeumban vannak kiállítva. Azt is tudjuk, hogy a fajansz a régi Egyiptomban az élet megújulását szimbolizálta.

1921-ben A minószi palota első kötetének megjelenése után a két fő kígyóistennő-figura szélesebb körben ismertté vált. Mindkettő hiányos és Evans által restaurált, gyakorlatilag a minószi civilizáció újpalotai korszakának végére, a Kr. e. 1600 körüli időszakra datálhatók. Evans volt az, aki a nagyobbik figurapárt „kígyóistennőnek”, a kisebbiket pedig „kígyópapnőnek” nevezte. Azóta is vitatják, hogy Evansnek volt-e igaza, vagy mindkét figura papnőt, esetleg ugyanazt vagy különböző istenségeket ábrázol.

Összesen három knósszoszi figurát találtak. A nagyobbik egy nőt ábrázol, akinek kiemelkedő csupasz mellei vannak, és kígyók kúsznak a karjain át egészen a henger alakú koronáig, amelynek tetején egy kígyófej emelkedik ki. A figuráról hiányzott a derék alatti test, az egyik kar és a korona egy része a végső restaurálás előtt. Ruhájához egy vastag öv tartozik „szent csomóval”.

A kisebbiknek hiányzott a feje és a megfelelő bal karja, amikor feltárták. Az Evans és kollégái által restaurált állapotban a figura úgy tűnik, mintha két kígyót tartana felemelt kezei körül, a fején pedig egy macskát vagy párducot ábrázoló korona van, amelynek különálló darabjait Evans találta meg ugyanabban a gödörben. A legújabb tudósok bírálják ezt a restaurálást.

Egy harmadik, közepes méretű figura a derekánál eltört. A lelethez egy másik kar is tartozott, amely egy kígyót tarthatott.

A régészeti kutatások találtak néhány későbbi (a palota utáni időszakoz követő) terrakotta áldozati figurát, amelyek jellemzője a felemelt kezű, kígyókkal körülvett „mákos” istennő, valamint a diadémból vagy fejdíszből kiemelkedő kígyófej.

Egy másik későbbi bronzfigura, amelyet Troászban (Kis-Ázsia) találtak, és amelyet jelenleg a berlini Neues Museumban őriznek, egy minószi alakot ábrázol, aki valószínűleg inkább imádó, mint istenség, és három kígyót visel a fején.

A minószi civilizáció sajátossága lehet, hogy a női nem minden megnyilvánulását szem előtt tartja.

Nem véletlen, hogy a minószi civilizáció talán legjellegzetesebb képe ez a kígyókat dinamikusan megszelídítő, kebleit habozás nélkül kitáró női „istenség”, ami jellegzetes áttörés, ha a későbbi ógörög hagyományra gondolunk.

Ugyanakkor a minószi Krétán a nők gyakran papnőként szolgálták a vallást. Az a tény, hogy az ikonográfiában néha „istenségeket” vagy papnőket ábrázolnak ruha nélkül, nem jelenti azt, hogy a hétköznapi nők is így jártak.

A minósziak számára azonban a nők nem csak istennők és papnők voltak. Mint minden emberi társadalomban, ők is anyák voltak, az élet láncolatának és folytonosságának kezdete Krétán, és ez tette őket figyelemre méltó társadalmi tényezővé. Egy valószínűleg matrilineáris (és nem egészen matriarchális) szerkezetű társadalomban (ami gyakori jelenség az őskorban) a minószi nő élvezte a férfiak megbecsülését és tiszteletét, és számos társadalmi eseményen központi szerepet játszhatott.