Krónika

Belga ügyészség: Tizenhárom kábítószer-kereskedőt állítottak elő Belgiumban és Hollandiában

A szervezett bűnözői csoport tagjait a belgiumi Limburg és Liège tartományban, valamint Hollandiában egyidejűleg végrehajtott művelet során állították elő

Összehangolt belga és holland rendőrségi művelet keretében a nemzetközi kábítószer-kereskedelemben részt vevő szervezett bűnözői csoport tizenhárom tagját állították elő Belgium keleti országrészében és Hollandiában – tájékozatott a limburgi ügyészség, amelynek közleményét a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap ismertette kedden.

Belga ügyészség: Tizenhárom kábítószer-kereskedőt állítottak elő Belgiumban és Hollandiában
Képünk illusztráció
Fotó: Belga via AFP/James Arthur Gekiere

Az illetékes belga ügyészség közlése szerint a rendőrségi művelet a kelet-belgiumi Tongeren vizsgálóbírója által egy, a nemzetközi kábítószer-kereskedelemben, valamint szintetikus kábítószergyártó és –tároló üzem létrehozásában és üzemeltetésében részt vevő bűnszervezet felszámolására irányult.

A szervezett bűnözői csoport tagjait a belgiumi Limburg és Liège tartományban, valamint Hollandiában egyidejűleg végrehajtott művelet során állították elő – írták.

A napilap Francois Farcyt, Liège igazságügyi rendőrségének vezetőjét idézte, aki közölte: a belga és holland nemzetközi kikötők számos drogkereskedőt vonzanak szerte Európából. Belgiumban, a kikötőjéről is ismert Antwerpen mellett Brüsszel kiváló terep a drogterjesztők számára – mondta. Emlékeztetett arra, hogy december 6-án Brüsszel belvárosában, a zsúfolt Toison d’Or sugárúton kitört lövöldözés esetében sem zárták ki, hogy a bűncselekmény a kábítószer világához kapcsolódik. Közölte, hogy október 11-ig idén már 41 lövöldözés történt Brüsszelben.

„Brüsszel nagyváros, számos nehéz környékekkel, a terep kedvező ahhoz, hogy különböző bűnözői csoportok megvessék itt a lábukat” – fogalmazott.

Tájékoztatása szerint a belga fővárosban főként albán és újabban a marseille-i maffiák térnyerése figyelhető meg. Az albán diaszpóra jelentős Brüsszelben, „minden albán bűnözőnek van itt legalább egy ismerőse vagy családtagja” – mondta. A fegyveres nyomásgyakorlás, erőszakos megfélemlítés gyakran egy terület ellenőrzése érdekében történik. Nem feltétlenül nemzetközi szintű kábítószer-kereskedő csoportokról van szó, gyakran egyedülálló drogterjesztők vagy egy-egy környékbeli banda tagjai ölik meg egymást területszerzés vagy -védés közben, illetve azzal gyanúsítva egy másik klán tagjait, hogy együttműködnek a rendőrséggel.

A kábítószer-kereskedők mellett egyre több az olyan külföldi emberkereskedő is, aki egy másik uniós országból menekült el, hogy menedéket találjon a belga fővárosban – tette hozzá a liège-i igazságügyi rendőrség vezetője.

Kapcsolódó írásaink