Krónika
Karácsonyi gyűjtést szervez a Magyar Vöröskereszt
Az Egy csomag szeretet elnevezésű jótékonysági akciót harmadik éve rendezik meg

Az Egy csomag szeretet elnevezésű jótékonysági akciót harmadik éve rendezik meg, és elsősorban konzerveket, lisztféléket, hüvelyeseket, száraztésztát, kakaót, gyümölcsleveket, bébiételeket várnak – írták a közleményben. Hozzátették, hogy tisztító- és tisztálkodási szereket, valamint a karácsony közeledtével édességeket is gyűjtenek.
Az adományokból szakszerűen összeválogatott csomagok készülnek, amelyeket a Magyar Vöröskereszt szeretne az ünnepek előtt átadni a helyi igényeket jól ismerő megyei szervezetein keresztül nehéz sorsú családoknak, egyedülállóknak, időseknek és szociális intézményben élőknek – jegyzeték meg.
A közleményben idézték Kardos Istvánt, a Magyar Vöröskereszt főigazgatóját, aki úgy fogalmazott, hogy a tavalyi akcióban 18 tonna adományt gyűjtöttek és juttattak célba karácsony előtt. A főigazgató bízik benne, hogy idén is számíthatnak a vásárlók segítő szándékára.