A magyarok szerint is Jónak lenni jó
ĀVasárnap reggelig a közmédia akcióján 205 millió forint gyűlt össze
ĀVasárnap reggelig a közmédia akcióján 205 millió forint gyűlt össze
ĀAz adományozás is egy szakma, ahol mindennek megvan a protokollja
ĀEgyetlen állami gondozásban lévő gyermek sem marad ajándék nélkül
ĀNemcsak licitálással lehet adományozni
ĀZsolnai Endre szerint a mások iránti szolidaritás érzése gyakran megnő az életkor előrehaladtával
ĀA Magyar Református Szeretetszolgálat az idén legalább 1358 diáknak segítenének az iskolakezdésben
ĀAz alapítvány támogatja ritka betegséggel élő és mozgássérült gyermekek gyógyítását, fejlesztését, valamint életkörülményeinek javítását
ĀA brit uralkodó húga meg akarta kímélni a gyermekeit a sokszor kimondottan terhes királyi kötelezettségektől és életmódtól
ĀAz Esterházy V. Pál történetét ismerő badacsonyiak szeretnék, ha a most felújított közterületnek a herceg lenne a névadója
ĀIdén december 1. és 21. között várják az ajándékokat a Mikulásgyár különböző gyűjtőpontjain
ĀAz Egy csomag szeretet elnevezésű jótékonysági akciót harmadik éve rendezik meg
ĀAz elhúzódó háborúk miatt most még többen szorulnak segítségre
ĀA szervezet iskolatáskákkal, tanszerekkel, valamint nyári táborokkal is segített
ĀIdén 2600 intézményben mintegy 90 ezer tanulónak adtak át ingyenes tanszercsomagot
ĀA mélaságában is csábos mosolyú főpolgármester által elindított 99 Mozgalom senki által nem látott adománygyűjtő ládáiba csak úgy dőlt a pénz, boldog, boldogtalan adakozott
ĀReagált a városvezető
ĀMajd kétezer önkéntes segítette idén a MikulásGyár munkáját
ĀA Katolikus Karitász Fejér megyei gyűjtőpontján kárpátaljai óvodák, iskolák, gyermekotthonok számára indított adventi adománygyűjtést
ĀZsolnai Endre főszervező azt kéri: tartós élelmiszert, zöldséget, gyümölcsöt, ivóvizet, illetve tisztálkodási és fertőtlenítőszereket hozzunk