Krónika
Internet nélküli hónapok elé nézünk, ha ez bekövetkezik
A legnagyobb geomágneses vihar, amelyről tudomásunk van, és már mérni is tudtuk, 1859-ből származik

A George Mason Egyetem és a Haditengerészeti Kutatólaboratórium Virginia államában összefogtak annak érdekében, hogy létrehozzanak egy korai figyelmeztető rendszert, mivel nagyon aggódnak a potenciális internetes összeomlás miatt.
A kutatócsoport szerint egy napvihar következtében hamarosan valóságos internetes apokalipszis fenyeget minket.
De mit is jelent az a napvihar? Ilyesmivel az átlagember inkább csak sci-fikben és szuperhősfilmekben találkozik. A Nap felszíne folyamatosan háborog, és néha előfordul, hogy a megszokottnál is nagyobb energiakitöréseket tapasztalhatunk. Ezek a kitörések hatással vannak a Földre is, az elektromos töltéseket tartalmazó mágneses mezők hárommillió mérföld per órás sebességgel robognak felénk.
A napszél csak nagyon ritkán fokozódik napviharrá, és annak az esélye, hogy tényleg elérje a Földet, vajmi kevés az esélye, a tudósok 1,6 és 12 százalék közé lövik be.
A legnagyobb geomágneses vihar, amiről tudomásunk van, és már mérni is tudtuk, 1859-ből származik, és csak úgy hivatkoznak rá, mint a Carrington-eseményre. A Carrington olyan heves volt, hogy 18 óra alatt ideértek a töltött részecskék, ez máskor 3–4 napig is elhúzódhat.
Akkor ennek nem volt különösebb nyoma, mivel az elektromos készülékek és hálózatok elterjedése a töredékét képezte a mainak, csupán néhány látványosan szikrázó telefonvezeték és távíróhálózat tanúskodott az emlékezetes esetről. Ma már valószínűleg hosszú időre offline állapotba kerülnénk emiatt, ami talán nem is lenne olyan rossz, ha figyelembe vesszük ezt a statisztikát, ami a gyerekek szörnyű internet- és kütyüfüggőségéről szól.
A téma elismert kutatója, Benjamin Pope szerint 10 éven belül mindössze 1 százalék az esélye annak, hogy ilyen jellegű esemény bekövetkezik, ugyanakkor biztosnak tűnik, hogy a század végéig találkozni fogunk egy ilyen napkitöréssel. A jelenlegi erős napkitöréseket a következő években még erőteljesebbek és intenzívebbek váltják majd fel, amelyek csúcspontját a tudósok 2025-re prognosztizálják.
Mivel a Földnek saját mágneses mezője van, ezek a napkitörések nemcsak a technológiai eszközökre, hanem akár az időjárásra is hatással lehetnek. Jelenleg nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a napkitörések bármilyen káros hatást gyakorolnának az emberi vagy az állati szervezetre.