Krónika
Húsz éve eltűnt ír férfi rothadó holttestét találták meg rágcsálóirtás közben
A hatóságok elmondása szerint jelentős mennyiségű szórólap volt az ingatlan ajtajában

A terv az volt, hogy a Cork-i önkormányzat munkatársai kicserélik a zárat az írországi Mallowban lévő házon, hogy a szomszéd és a rágcsálóirtók bejuthassanak.
Sokat küszködtek a zárral, így végül berúgták az ajtót, és ekkor megtalálták a férfi maradványait.
A hatóságok elmondása szerint jelentős mennyiségű szórólap volt az ingatlan ajtajában. A helyszínelésen részt vevő rendőr kifejtette: Láttam egy ágyat a szoba közepén. Aztán láttam egy lábformát a paplan alatt, és egy kabátot, ami rá volt dobva. Akkor jöttem rá, hogy ez egy emberi test.
A holttestet később Tim O' Sullivanként azonosították. a családja megkönnyebbült, hogy a fiuk hollétével kapcsolatos kérdés, amely kísértette őket, megoldódott.
Közleményt adtak ki, amelyben azt írták, hogy megszakadt a szívük és nagyon feldúltak a halálának körülményei miatt. Egyszerre vagyunk megkönnyebbültek és boldogok, hogy a végső kérdés, amely hosszú évek óta kísértett minket a hollétével kapcsolatban, megoldódott és családi körben helyezhetjük őt örök nyugalomra.
Timothy O' Sullivan 1939-ben született Angliában, és egy nyomdában dolgozott fogalmazóként. Családja nagyon okos, intelligens és rátermett emberként jellemezte.
A maradványainak megtalálását követően a médiában megjelent hírek szerint Tim mentális problémákkal küzdött.
Feleségével gyakran járt Kerrybe nyaralni, később Mallowban vett egy házat, és oda költözött, amikor házassága tönkrement – írta a Daily Star.