Krónika
Rollerrel érkezett, majd baseballsapkával lepte meg Ferenc pápát a magyar érsek + VIDEÓ
„A leglazább érsek”

„A leglazább érsek”, „Na MOST már érdekli az ötéves gyerekemet a szinódus”, „Az előző szinódusokra meg biciklivel járt” – írták például.
Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita az egyik résztvevője az októberben a Vatikánban zajló püspöki szinódusnak – derül ki a Magyar Kurír cikkéből. Mint írják, a közvetlenségéről ismert érsek-metropolita fuloptestver néven Instagram-oldalt is indított (egyelőre 538 követője van), melyen naponta közvetít a szinódusról, oszt meg kulisszatitkokat képek, videók formájában.
Ebből kiderül, hogy október 11-én Ferenc pápával is találkozott, akit nem mindennapi ajándékcsomaggal lepett meg: egy pólóval és egy baseballsapkával, amelyek a görögkatolikus fiatalok által alapított ökumenikus divatmárka termékei – írták.
A sárga pólón egy oroszlán látható „Jesus makes me brave and strong”, azaz Jézus tesz erőssé és bátorrá felirattal. A sapka pedig fehér, rajta a keleti egyház szimbólumának számító mozaikszó: ICXC NIKA, vagyis Jézus Krisztus győz. A fénykép tanúsága szerint Ferenc pápa örült az ajándéknak, és azonnal fel is próbálta a sapkát.