Krónika
Horrorfilmbe illő tragédia lett a búvárkodás vége

A szerencsétlenül járt búvár barátja elmondta, hogy a merülés után szinte rögtön egy uszony húzott el közöttük. A cápa esélyt sem hagyott nekik a menekülésre, Fry-t pedig a barátja szeme láttára tépte szét.
„Olyan zajt hallottam, mintha egy tengeralattjáró, vagy egy gyorsan elhaladó hajó zúgott volna. Egy cápa volt. Azért jött, hogy megölje. Öt másodperc alatt végzett vele” – idézte fel a négy méter mély vízben történteket Cliff Zimmerman, akinek sikerült visszaúsznia a hajóra.
Másnap a víz alatt széttépett búvár testrészeit sértetlenül sodorta partra a víz. A cápa ugyan darabokra tépte a férfit, de nem lakmározott a testéből. Randy fejét három héttel később találták meg.
Randy Fry korábban azt mondta a barátjának, hogy ha választhatna, akkor a vízben szeretne meghalni aközben, amit szeret csinálni.